A BÁL

"A zene elhallgat.

–Jól van srácok!–kiállt fel a Dj.–Ideje témát váltani. Mit szólnátok egy kis lágy romantikára?–A tömeg örjöng, és fütyül.–Benne vagytok?! Nagyszerű! Akkor megkérem a szerelmes párokat, hogy foglalják el a szinpadot, mert eljött az ő idejük! Hajrá!–közben elindult a következő szám.

Páran megrohamozzák a kaját, a tánctér kicsit kiürült. Nem maradtak sokan, de egy-egy szerelmes diák, azért lassan-lassan visszaszálingózik. A diszkósok mohón kapkodják a pogácsát, édes tésztát, üditőt.

–Táncolunk?–kérdezi hirtelen Heliodor, és amikor felé fordulok, látom, hogy talpon van, és felém nyújtja a bal kezét. Édesen, hipnotizálva nézt rám. Meleg pillantásától forróság száguld végig az ereimben, a gyomrom összeszorul, és a szivem feldübörög.

Rémülten nézek rá.

–Mi az? Még sosem táncoltál?–Heliodor gyönyörű arcára csalódottság, és szomorúság ül ki.

–Az az igazság, hogy én nem…–kezdem.

–Nem baj! Ne félj! Amíg én vagyok a partnered nem esik bántodásod, és nem esel el, ha ettől félsz. Van némi tapasztalatom a tánc terén.-kacsint rám.

Nem tudok ellenállni ennek a varázsos lénynek… Ha akarom, ha nem, egyszerüen képtelen vagyok nemet mondani neki.

Vonz, perzsel, megbabonáz…

Egy nagy sóhajjal megadom magam, és megszoritom a kezét.

–Akkor indulás!

Heliodor a táncparkett közepéhez vezet. Megfogom a vállát, ahogy láttam a tévébe, ő átőleli a derekam, és szorosan magához húz. Egy pillanatra elakad a lélegzetem, és a szivem hevesen ver a mellkasomban. A hasunk összeér, érzem az édes lélegzetvételeit, érzem a teste forróságát.

            A tekintetünk találkozik, és farkasszemet nézünk.

A szeme most ebben a félhomályban sötét, még titokzatosabb, de elbűvövő. Különös, de erős érzés kerit hatalmába,  és a vérem felforr. Mintha egy vastag kötél kötne hozzá, ami pillanatról pillanatra egyre szorosabb lesz, és elszakadhatlan. Mintha egy hatalmas mágnes volna, és én lennék a vas, mely kénytelen küzdeni a rá ható erő ellen, és a hatása alá kerül.

Mindent, amit eddig éreztem még jobban összekuszálódott, és képtelen voltam tisztán gondolkodni. Minden teljesen elhomályosodott körülöttem, semmi sem létezett, senki sem volt csak ő.  Csak ő és senki más. Ugy éreztem, mintha valami kábulatba estem volna, vagy elvarázsoltak volna. Leküzdhetetlen vágy lángolt bennem, ugy éreztem egész idő alatt, hogy mindjárt megőrülök. Nem is tudom, hány számot táncoltunk végig…eszméletelen volt. Heliodor mellett mintha az idő megállt volna, ugy éreztem, hogy egy egész véget- nem érő perc van, amelyben csak mi létezünk. Az egész létezés elveszetette a fontosságát, idő nem létezett, csak tér.

Egész este engem bámult, egy percre sem vette le rólam a hipnotizáló tekintetét, melytől folyton zavarban voltam.

–Jaj! Mostmár végem!–nyögtem lezuhanva a székre. A lábaimat mintha ólombilincsek szegezték volna a földhöz, rettentően sajgott, és nehezek voltak. Legszivesebben lerúgtam volna a lábamról a tűsarkút, de valahogy azt is elfelejtettem, hogyan kell megmozgassam az elnehezűlt végtagjaimat. ''