13. A TITOK

''az ágyamon feküdtem, és a plafont bámultam. Annyira hihetetlennek tünt ez az egész. Nem olyan rég még leakartam mondani Heliodorról Nina miatt, most meg azon kapom magam, hogy ahelyett, hogy elvesztettem volna megszereztem. Ez szörnyű dolog tőlem. Megszegtem a magamnak tett igéretemet, és ez bün.

Az az igazság, hogy soha életemben nem próbáltam hazudni saját magamnak, és most odajutottam, hogy mindent megtettem azért, hogy máshogy lássam a világot, és megváltoztassam a nézetemet. És mindezt azért mert őrülten belezúgtam a világ legszexisebb pasijába…alig hiszem el.

Lehet, hogy bevallottam neki mit érzek iránta, de ez még távolról sem azt jelenti, hogy már az enyém. Egyenlőre, csak  a lehetőséget kináltam fel, hogy megnyerhetem, és hogy ő engem választhat-ha akar-, ennek még nincs vége, ami azt illeti csak most kezdődik. A tegnap a parton beadtam a derekam, és hagytam, hogy megcsókoljon, mert nem hagyott más választást, magamat abból már kimenteni nem tudtam, az volt az első alkalom, és nem tudom, hogy lesz ezután.

Hogy fog viselkedni jövőhéten? Lesz-e még olyan alkalom, hogy átnéz rajtam, és nem vesz figyelembe? Meddig fog még játszadozni velem, és titkolni az igazságot előlem? Nem tudom, de egy biztos: ha továbbra is titokzatos lesz, és hazudni fog akkor ha tetszeni fog neki ha nem én szakitok vele, és nem fogom elnézni neki.

Ez egy komoly döntés volt rám nézve, és már most majdnem megszakadt a szivem, ha arra gondoltam, hogy megszakitsam vele  a kapcsolatot, és ne találkozzak vele…Hogy fogom én azt túlélni, ha már most ennyire epedek érte, és fáj  a hiánya? Nem…azt nem élném túl. Ha nélküle kéne éljek abba belehalnék. De ha tényleg nem ad más választást, ha továbbra is hazudni fog a mivoltáról, csak hogy engem kiméljen, akkor mit tehetnék? Mert márpedig Heliodor nem ember, ez már messziről leri róla. Túl szép, túl tökéletes, hogy igaz legyen.

Magamhoz öleltem a nagy, hosszúszőrű, szivalakú, rozsdabarna párnámat, és az oldalamra fordultam. De mi lenne, ha ahelyett, hogy az igazságra várnék, én vetném magam az igazság után? Mi lenne, ha én keresném meg, és deriteném ki az igazat róla? Abban biztos vagyok hogy nem ember, de nem is vámpir. Nem…De ha egyik sem akkor micsoda? Valami sokkal több…Valami más. De mi?

Anya azt mondja nagyon régóta ismeri a családot, és mi sem vagyunk átlagos emberek. Emberek vagyunk, az igaz, de természetfeletti lények után szaladgálunk, és öljük őket. Vámpirvadászok vagyunk, ismerjük  a mitológiát, a mágikus lényeket, ha nem is olyan nagyon jól, de találkoztunk már egy párral. Talán, ha Heliodor is valami ilyen lény, mindamellett, hogy vadásznak mondja magát, és ha Phillida Heliodor nagynénje tényleg olyan jó barátnője az anyámnak, akkor vajon megbizik annyira az én anyámban, hogy a legféltettebb családi titkukat elmondja neki? És ha anya tudja, hogy micsoda valójában Heliodor, akkor elmondaná a saját lányának? Vajon feltétel nélkül elmondaná nekem azt a titkot?

Ebben nem voltam olyan biztos. Az is lehet, hogy anya semmit sem tud, márpedig akkor nekem pechem van. Akkor én kell  a dolgok után járjak.

Erre még nem akartam gondolni. Először azt kellett kitaláljam, hogy mikor fogom anyát kifaggatni? Apa most nincs itthol, elment az egyik barátjához, anya itthon van. Most vajon megkérdezhetném? Mit válaszolna? Mi van, ha nem mondana semmit? Meg kell próbálnom…Legalább egyszer. Ha nem sikserül, akkor kitalálok valami mást, de egyelőre ez az egyetlen esélyem, hogy megtudjam micsoda Heliodor valójában…Mert szerintem több mint vadász.

Felkeltem, lelöktem a párnát az ágyra, felhúztam a szörmepapucsomat a lábamra, és kimentem a szobából.  A lépcsősor tetején megálltam, és hallgatóztam.

Lentről csörömpölések, és sercegések hallatszottak. Halványan elmosolyodtam. Ahogy gondoltam: anya a konyhában főz.  A rádióban bömbölt  a zene, valami rock-end-roll, és  anya vidáman dúdolgatott rá főzés közben. 

Leszökdécselek a lépcsőn, és bemegyek a konyhába. Megállok a konyhaajtóba.

–Á! Szervusz, kincsem!–mosolyog anya, és fakanállal a kezében integet nekem, majd visszafordul a rántáshoz.–Máris éhes vagy? Nem sokára kész lesz a vacsi, és akkor ehetsz. Mi a baj? Nem is meséltél semmit. Mit csináltál a tegnap Heliodorral?

Szó nélkül leülök egy székre, és bekapok egy répát.

–Semmi különöset. Sétáltunk  a tengerparton, és kajáltunk.-hirtelen felfordul a gyomrom.–Anya! De mégis mit jelentsen ez? Honnan veszed, hogy én…

–Küldtél egy sms-t, tizenkétórakkor nekem, szívem. Nem emlékszel?–néz rám kiváncsian, de a szemében felcsillan az érthetetlenség.

Próbálok visszaemlékezni tegnap délelőttre, de az a baki, hogy nem megy. Mintha minden emlékemet a tegnap délelőttről kitörölték volna. Csak a délutánra emlékszem Heliodorral…de arra a csókra nagyon is…

–De, igen, anyu, emlékszem. Bocs, csak elgondolkodtam.–hazudom. Mi van velem? Ennyire elvette volna az eszem az a bizonyos első csók?! Az lehetetlen. Vagy mégis?, hiszen tegnap este óta semmi másra sem tudok gondolni csak…Pfúj! Nem hiszem el, hogy igy állunk. Mégis mi van velem? Az lehet, hogy rajongok Heliodor Montezért, de azért már túlzás, hogy emlékezet kiesésem legyen miatta…

Röhejes…

–És jó volt a találka? Jól éreztétek magatokat?–kérdezi anya a rántást kavargatva, nem is veszi észre, hogy nem figyelek rá.

Eddig azt hittem, hogy egy fiu sem tud kizökkenteni engem a szűrke héthöznapjaimból és most tessék…Csak rá tudok gondolni, ráadásul az is idegesit, hogy nem tudom, hogy kezdjem el  a kis akciómat.

Úgy fúrdalja valami az oldalamat, hogy majdnem megőrjit. Mi lenne, ha most tennék egy próbát? Nem hiszem, hogy anya kivágna azért, mert többet szeretnék megtudni szivem rabulejtőjéről. Ez nem lehet akkora bűn…

–Olívia?–anya megfordul, és kiváncsian néz rám.-Mi a baj?

–Tessék? Mit kérdeztél?–bámulok rá.

–Azt, hogy jól érezted-e magad Heliodorral a tegnap? Nagyon helyes srác, és nagyon jómódú. Milyen volt?

–Jó…Nagyon jó volt.–válaszolom.–Igen, nagyon helyes srác-túlságosan is-, azt hiszem szeret engem, és én is bele vagyok zúgva, de…–hirtelen elhallgatok. A következő lépés, a szó, hogy elkezdjem amit akartam itt van a nyelvemen, de leakadok.

Mégis hogy fogalmazzam meg?         

–De mi?–anya összeráncolt homlokkal fordul felém, kezében egy darab húst fogva. Megfújja, majd bekapja, és az izét figyeli.–Hmm…jó, mindjárt jó lesz.–majd ujra rám         néz, és a lélegzete is elakad.–Mi a baj? Van valami amiről tudnom kéne, amit nem akarsz elmondani? Mi történt? Csinált neked Heliodor valamit?

–Nem! Nem csinált semmit, anya, ne aggódj!–hirtelen pánik tört rám.–Nem az a bajom.

–Akkor micsoda?–kérdezi anya aggódva, és otthagyja a tűzhelyet, és leül mellém egy székre.

Bámulom  a padlót, a hirtelen önbizalmamat mintha elfújták volna, helyét átvette a félelem és kétkedés.

–Izé…Eddig miért nem  mondtad, hogy Heliodor gyerekkori pajtásom volt?–kérdeztem szomorúan. Úgy véltem egy ilyen bevezetővel ráveszem anyámat, hogy elmondja amit tudni szeretnék.

Anya arca hirtelen elfelhősödött, és bűnbánó pillantást vetett rám, majd lesütötte a szemét.

–Hát…Azért mert nem volt jelentősége, mert nem is gondoltam, hogy valaha találkozol vele, és nem is tudtam, hogy hol vannak pontosan.–mondta.

–Igen, de…hogy újra találkoztál Phillidával, elmondhattad volna, hogy egy iskolába járok a fogadott fiával.-tudtam, hogy nagyon gyerekesen viselkedem, de rá kell vennem anyámat valahogy…Ez az egytelen lehetőségem, Heliodor nem fogja elmondani nekem, lehet.

–De mert nem tudtam, hogy melyik intézetbe jár, Phillida nem mondta el.–Anya zavarban van.  A konyharuhája szélét babrálja.–Nagyon régóta nem beszéltünk egymással, azóta, hogy elvégeztük a pedagógiai egyetemet.

–Igen.–mondtam.–De gondolod, hogy helyes így? Mármint, azt hiszem, hogy szerelmes vagyok bele, akivel gyerekkoromban sokat..játszottam.

Anya gondolkodott egy pillanatig. –Szerintem nincs ebben semmi baj.–válaszolta kimérten.–Hallottam már ilyen kapcsolatról. Ennek azonban nagyon örülök! Heliodor nagyon különleges fiú, és te pedig megérdemled, hogy  a legjobbat kapd! Semmi baj, ha szerelmes vagy bele. De nagyon úgy látom, hogy valami aggaszt…–szomorodott el.

Persze, épp anya ne látna belém? Pont ő ne vegye észre, hogy valami gond van velem, aki felnevelt, és még az életét is feláldozta volna értem? Ő…aki jobban ismer engem mint saját magát, pont ő ne vegye észre rajtam a változást?

–Igen…Heliodor nagyon különleges fiú. Nagyon titokzatos, és szeszélyes.–mondtam.–Épp ez aggaszt. Túl tökéletes, túl szép, hogy igaz legyen. Szerinted ez jó? Szerinted mitől van ez? Nem látszik, hogy játsza az eszét, és furcsa dolgok vannak körülötte, és furcsán is viselkedik.

–Fúrcsán? Mit értesz fúrcsa dolgok alatt?–anya érdeklődve nézett rám, és valahogy  a szemében értetlenség tükröződött.

Az ajkamba haraptam, és lesütöttem a szemem. A szivem hevesen dobogott. Most tényleg mondjam el? Mondjam ki a féltve őrzött titkaimat róla? Az az igazság, hogy más választás nincs, és ha ezt akartam, akkor hát be kell fejezzem.

–Nos…Először nem nagyon vettem figyelembe, de aztán kezdtek érdekelni a dolgok.–magyaráztam, és hirtelen felbátorodtam, és a szavak ömleni kezdtek belőlem.–Volt, hogy átnézett rajtam, meg úgy csinált, mintha látna valakit  a hátam mögött. A jelenlétében mindig megnyugszom, és megkönnyebbülök. Akkor emlékszel amikor egy délután elmentem biciklizni az erdőbe? Aznap este találkoztam Heliodorral az erdőben, de teljesen meg volt változva. Hosszú fekete haja volt, lángoló lila szeme. Ő volt, de valahogy mégsem ő, és a hangja is teljesen elváltozott. És kardot viselt, és ő mentett meg a vámpirtól.-anya szeme erre a szónál tágra nyilt, rémület suhant át az arcán, és a kezével a szivéhez kapott, de nem figyeltem rá. Tovább mondtam.-Persze ő egész végig tagadta, hogy valami lenne vele, de én nem hiszek neki. És akkor mostanába olyan különösen viselkedet, a frászt hozza rám. Láttam, hogy manipulálja az embereket. Néha teljesen kiürül  a tekintete, ugy viselkedik, mintha valami kábulatba esett volna, mintha teljesen más világban járna. Nem figyel semmire, csak sötét, és üres tekintettel bámul maga elé. Nem értem mi van vele, de idegesit. Neked mi a véleményed? Mi van vele? Egyáltalán nem látszik, hogy normális ember lenne.-már nem próbáltam leplezni  a pánikom. Már nem szinleltem.-Kérlek, ha tudsz valamit segist, és mondd el! Nem akarok ilyen tanácstalanságban és titkolózásban álni. Ő semmit sem mondd nekem. Folyton hazudik. Kérlek, ha van valami amit tudnom kéne, akkor mondd el, kérlek! Kérlek, anya!

Anya összeszoritott ajkakkal, tanácstalanul néz pár pillanatig, majd feláll és újra a tűzhely mellé lép. Megkavarja a kaját, vesz egy kicsit a fakanálra, megfújja, majd bekapja, és gyorsan megrágja. –Ez már jó lesz.–bólint elégedtetten, és elzárja a gázt.

–Anya!–kezdem elvesziteni  a türelmem. Most nem érek rá pepecselni. Anya visszaül mellém.–Kérlek! Te vagy az egyetlen olyan ember, aki segithet. Légyszi!–úgy éreztem már mindjárt térdenállva kell könyörögjek neki, hogy bökjön ki egy mondatot.

–Miből gondolod, hogy én segithetek?–kérdezte felhúzott szemöldökkel.–Miből gondolod, hogy én tudom?

–Mert nem ellenkeztél egyáltalán, és mert te vagy Phillida, Heliodor nagynénjének a legjobb barátnője.–magyaráztam.-Szerinted? Na, légyszi…Mondd már el! Ha nem, akkor felhivom Phillidát, és megkérdezem tőle. Ő biztos válaszolna nekem.

Anya arcát elöntötte a pánik, és felugrodt.

–Nem! Ne hívd fel Phillidát! Ha nagyon akarod, elmondom, de őt ne hívd fel!

–Hmm.–úgy csináltam mintha gondolkodnék.–És tényleg elmondod? Bizti?

–Igen. El. Most azonnal elmondom.–mondja anya lázasan, és leül.

–Oké.–teszem karba a kezem, és hátradőlök a széken.–Hallgatlak.

Anya az ajkát harabdálja, és a padlót nézegeti.

–Nos?–kérdezem türelmetlenül.–Óh, anya! Megigérted! Miért olyan nehéz pár egyszerű mondatot kinyögni?

–Ez egyáltalán nem egyszerű, ahogy te képzeled.–mondja sötét pillantással, és titokzatosan.–Ez nagyon komoly dolog. Ezekről nem is lenne szabad beszéljen egy normális ember. Nem is lenne szabad, hogy tudja, hogy lássa.

–De miket?

–A természetfeletti lényeket, azokat, akikről mitoszok, és legendák terjengenek, és az emberek azt hiszik, hogy csak valamilyen bolond elme alkotta őket, és nem is sejtik, hogy közöttünk élnek.

–Mitoszok, legendák?–ez már több volt mint amire számitottam. Ilyenekre nem is gondoltam.  A lélegzetem akadozott, a szívem rettentő gyorsan vert a mellkasomban.–Ezekszerint Heliodor is valami ilyen lény?

–Sokkal több.–bólintott anyám.–Olyan amiről még  a Biblia is írja a létezésüket.

–A Biblia?–milyen teremtményekről szól a Biblia az angyalokon, Istenen, és a gonoszon kivűl?

–Igen, és nagyon veszélyesek a maguk módján.

–De mik azok? Micsoda Heliodor?–kezdett rámtörni a pánik minnél közelebb kerültem az igazsághoz.

–Olyan lények, úgymond szellemek akik földközelben élnek, az emberek között, és összekapcsolják az égi és földi világokat. Rengeteg helyen gonosz, ártó szellemeknek nevezik őket, minden nép mitológiájában megvannak, vannak jó és rossz szellemek. Nagyon sok helyen démonoknak nevezik őket, és az egész mitológia ezen alapul.

Ez a szó mintha megállt volna a levegőben, a lélegzetem elakadt, a szivem kihagyott egy fél ütemet, majd hevesen kezdett verni. Mintha minden elborult volna. Egyszeriben mintha sötét lepel ereszkedett volna alá az égből mindent sötétté varázsolt, a fülemben lüktetett a vér, forróság áradt szét az ereimben, és szédültem. Minden csepp vér kifutott az arcomból. Kétségbeesedten kapaszkodtam meg az asztal szélébe, próbáltam nem elájulni.

–Démonok?–kérdeztem nyöszörögve, halálra váltan.''