9.Fejezet

‚9.ƒ

Váratlan

"–Beszélhetnék veled?–fordúltam oda hozzá angol óra után, csütörtök délben. Az ölemben cipeltem a könyveimet, kissé hülyén is éreztem magam, nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet, de nem birom magamba tartani, állandóan arra a sötéthajú fiura gondolok az erdőből, s úgy érzem megőrjit. Mintha egy láthatatlan kést szurkálnának bennem ami nem ejt látható sebet, de felhasit belülről.

Hangom hallatára Heliodor lassan megfordult s várakozásteljesen nézett rám.

–Parancsolsz?

–Mondd el az igazat. Áruld el...

Láttam rajta, hogy nem tetszik neki az ötlet. Hosszan nézett rám, mintha abban reménykedett volna, hogy meggondolom magam és el megyek, de eszem ágában sincs. Minden áron tudni akartam az igazat. Biztos voltam benne, hogy valami fontosat hallgat el.

–Már elmondtam. Miért nem tudod ezt abbahagyni? Miért érdekel annyira? Miért nem elég, hogy tudod én voltam?

–Megölted a vámpirt, Heliodor. Megmentettél! Ráadásul pont akkor kerültél oda amikor épp szükségem volt segitségre. És meg is sérültél, de semmi bajod, pedig a vámpir megharapott...

–Arra célzol, át kellett volna változnom én is vámpirrá?–csodálkozott–Vagy azt hiszed, hogy követtelek?

–Hát ha van valami más amivel előrukolhatsz, akkor mondd el, mert csupa fül vagyok.

–Gyere menjünk be a könyvtárba, és elmondom, ha annyira érdekel.–mondta, azzal hátat forditott nekem és elindult vissza az épületbe.

Leültünk egy asztalhoz. Heliodor leült a velem szemben lévő székre, a táskáját fel lökte az asztalra. Én a mellettem lévő székre tettem a táskámat.

–Mégis elmondanád miért ennyire fontos, hogy erről beszéljünk?–kérdezte. Magaelé csusztatott egy könyvet az asztalon lévők közzül, és unottan lapozgatni kezdte.

–Mivel mind a ketten érintettek vagyunk ez ügyben  szeretném tisztázni a dolgot.–mondtam. Heliodor felvonta a szemöldökét, tengerkék szeme megcsillant az ablakból beszűrődő napfényben.

–Mind a ketten érintettek?–kérdezett vissza, s nagyon úgy tűnt mintha nagyon szórakoztató lett volna amit az imént mondtam. Hallkan kacagott egyet.

–Nem értem mi olyan vicces benne.–morogtam.–Hisz te is ott voltál, ez nyilvánvaló.-mutattam befáslizott csuklójára. Egyből a csuklójára húzta az ingének az újját, mintha el akarná rejteni előlem.

Sóhajott egyet.–Na jó, vágjunk bele...–becsukta a könyvet és rákönyökölt az asztalra.-–De te is nagyon jól tudod–remélem–hogy amiről most beszélünk az csak is köztünk marad, ugye?

Bólintottam. Ha attól fél, hogy kikotyogok valakinek egy szót is akkor nem kell tartania semmitől, hisz hallgatni fogok.

–Én is a családom hagyományos ősrégi szokását űzöm.–jelentette ki szinte suttogva, mintha egy hatalmas titkot árulna el.

–Vadász vagyok, Olivia.

Bámultam őt, ő visszabámult rám, s hatalmas csend lett a teremben. A másodpercek teltek, de egyikünk sem szólalt meg.

–Ugye ezt most nem gondoltad komolyan, hogy te is....?–szólaltam meg nagy sokára. Olyan hirtelen ért a válasza, hogy szóhoz sem tudtam jutni.

Heliodor tekintete teljesen elsötétült.–Úgy nézek ki mint aki viccel? Mégis hogy végeztem a vámpirral ha nem volna igaz?

Hidegzuhanyként ért a válasza, teljesen letaglózott. Nem is tudom igazából mire számitottam, de nem erre az biztos.

–De fekete volt a hajad, és lila a szemed...Ennek semmi értelme...-dadogtam, miközben az izgalomtól össze vissza kalapált a szivem, és próbáltam a fejemben összerakni az információ darabkákat. Hirtelen rámeredtem Heliodorra.

–Ez nem igaz!–kiáltottam–Édes Istenem, nem hiszem el! Te is vadász vagy mint én? Ez komoly? Miért nem mondtad el hamarabb? Miért nem ezzel kezted? De miért volt lila a szemed, és fekete a hajad magyarázd el?

–Az nem fontos. Szeretek álarcot hordani, hogy ne ismerjenek fel.–legyintett feszülten, látszott rajta, hogy ideges lett.–Ez nem olyan dolog amivel bármikor eldicsekedhetsz. Viszont rettentően meggondolatlan voltál, hisz ha nem érkezem ki tudja mi történik... már mondtam...

–Jó de mégis....

–A családommal vadásztunk a vámpirra, nyomkövetővel mértük be merre jár, s követtük végig a városon, mert úgy hittük elvezet a klán többi tagjához. Nem is gondoltam, hogy egyedül barangolsz az erdőben, mig meg nem láttam egy rozoga biciklit, és meg nem hallottam egy lány sikolyát, ami a te sikolyod volt. De nem árultad el az igazat, mit kerestél az erdőben olyan későn?–hirtelen komoly lett a szeme, átható, mélyrefúródó.

–Elegem volt a bezártságból, és ki akartam egy kicsit szabadulni, már mondtam. Miért nem hiszed el?

–S jópár mérföldet tekertél egymagadban...–csóválta a fejét.-Mit mondtál a szüleidnek a történtekről, gondolom tudnak róla...

Megráztam a fejem.-Nem mondtam nekik semmit.-beugrodt valami, leengedtem a kezem az asztalra.-De mégis hogy jutottam haza? Semmire sem emlékszem. Mit csináltál velem, Heliodor?

–Én mit csináltam?–kérdezte idegesen.–A sokk miatt összeestél a karjaimban, alig nyögted ki a lakcimedet. Megtaláltam a pontos cimedet a személyiden, a pénztárcádban. Hazavittelek a kocsimmal. Mikor a házatokhoz értem  sötét volt mindenütt, anyudék már aludtak.Valószinüleg azt hitték otthon vagy, és alszol. Nem csaptam semmi zajt. Felvittelek a szobádba, s befektettelek az ágyba.

Rámeredtem.–Hogy mi?! Felvittél a szobámba?!–nem jött hogy higyjek a fülemnek...

–Mit kellett volna tennem?–kérdezte.

–Nem arra értem, semmi baj, nem érdekes, köszönöm, hogy hazavittél.–hálálkodtam.

–Szivesen, de máskor légy óvatosabb.

–Igérem. De egyvalami nem fér a fejembe.–motyogtam s tekintetem az asztallapra szegeztem, hogy nem lássam a pillantását.–Azt mondtad vadász vagy...Honnan tudod, hogy én is az vagyok?

Sóhajtott egyet, karba tette a kezét és hátradőlt a széken.

–Dannis a család neved nem? A Ligában egyetlen egy Dannis nevű házaspár van egyetlen egy gyermekkel, az pedig te vagy. Utánna néztem az adatbázisban, de persze nemes szándék vezérelt. A szüleid is a Liga tagjai, mint a nénikém és a mostoha testvéreim."