KUTATÁSOK

''

Nagyon úgy láttam, hogyha meg akarok keresni valamit, akkor mindent szét kell szedjek, és nagyon sok munkám lesz.

Nem akartam tovább húzni az időt, ugyhogy nekiálltam. Elvettem az első dobozt ami  a kezem ügyébe került, és letettem a földre, én pedig legugoltam mellé. Szerencsére a tárgyak egy nagy foliával voltak letakarva, ugyhogy nem voltak porosak.

 Volt itt minden: kávéfőző, porszivó, éjjeli lámpa, szét szakadt cipő, rongyos könyvek. Még a régi játékaimból is találtam párat. Könyveket, vagy iratokat nem találtam. Végig néztem még két ilyen nagy dobozt aztán találtam egy érdekes feliratu kissebb zsákot. Az állt rajta, hogy Jegyzetek.

Pont ami nekem kell. Talán ebbe találok valami feljegyzést a múltról, vagy valami lényekről, akikkel anya találkozott...

 Nekigyűrkőztem tehát, és túrkállni kezdtem benne. Képek százai, és pár album volt belegyömöszölve.

Egy kis idő után meguntam, hogy igy keresgéljek a sor lap, füzet, és más holmi között, igyhát elhatároztam, hogy ezt az igen érdekes, és értékesnek bizonyuló nagy zsákot becsempészem a szobámba. Ott több fény van, és anyuék sem jönnek be akármikor. Így hát lecipeltem a sötét lépcsőn(miközben vagy kétszer majdnem hanyatt estem), azután becipeltem a szobámba. Gondosan bezártam a padlás ajtót, és visszatettem a kulcsokat. Nem kellett attól félnem, hogy anyuék rajtakapnak a kacatok közt turkálni, még javában aludtak, én pedig  bezárkóztam a szobámba.

....És igy elkezdődött a kutatás.  A következő hét csak ezzel telt el. Ha volt valami kis szabadidőm, akkor a nagy zsákban kotorásztam, és olvastam. Azt hiszem nem is kell mondanom mennyire meglepődtem amikor pont olyan dokumentumok akadtak a kezem ügyébe amikre szükségem volt. Három füzetnyi kézzel irott szöveg a természetfeletti lényekről. És még nem is a szüleim feljegyzései, hanem a dédszüleimé...Húha! Még ilyet se pipáltam...

 A porladó lapoknak szintén dohos, állott, régi szaga volt, de ezúttal nem foglalkoztam vele. Egész nap azokat bújtam. Talán az megkönnyitette a helyzetemet, hogy Heliodor a hét elején nem jött suliba, de csak annyival volt könnyebb nekem, hogy tisztán végig tudtam gondolni mindent, mert amugy rettentően szarul éreztem magam.

A hét végére már olvastam vámpirokról, vérfarkasokról, szellemekről, angyalokról és démonokról. Talán ez volt  a legérdekesebb. Készitettem egy listát is egy saját füzetbe róluk. Nagyon sok tulajdonság egybevágott azokkal a dolgokkal, amelyeket anyu mesélt nekem egy héttel ezelőtt, de akadtak újdonságok is:

• A démon isteneknél alacsonyabb, de embereknél magasabb rendű jó, vagy rosszindulatú lény. A mitologiák egy része démonologia, démonok tana, egész szellemsereg képzelt valója, mely az istenek s emberek világa közt terül el s mintegy egybekapcsolja.
• Vannak jó és rossz szellemek; az előbbiek élén a hét arkangyal áll, az utóbbiakén, kiket sátán vezet, hét árkördög.
• A démonoknak is van országuk: Démonország.
• A démonok  közzül vannak, akik testet, alakot tudnak ölteni a földön, de vannak akik nem.
• Vannak, akik gyógyitóerővel rendelkeznek, és céljuk a védelem, azonban vannak, akik pusztitanak.
• A démonok be tudnak költözni az ember testébe, átveszik az uralmat fölötte, nyavalyákat, betegségetek hoznak.
• Démonidézéskor, az idéző nem gyengülhet el, mert a démon megölheti. Ha az idéző bedöl a démon ravasz terveinek, és neki adja magát, a szolgájává lesz. Ugyanez vonatkozik a halandókra, akik démon csábitás hatása alá kerültek.  A szolgái lesznek a démonnak aki javában itélkezhet, parancsolhat felettük.
• Befolyásolni, manipulálni tudják a halandókat, gondolatolvasók,  képesek tudatmódolsulásra, viziókat teremteni, emlékezetet elvenni.
• A démonok mint más ártó szellemek imádják a zűrzavart, és gyönyörködnek mások szenvedésében.
• A démonokat nem lehet elpusztitani csak  elkergetni, száműzni.

 Röviden ennyi információt szedtem össze egy hét leforgása alatt, bár én ugy vélem, hogy lehetett volna jobb is.

Szombaton anyuékat meghívták egy eskővőre Vancouver szigetre, Victoriába- apa egyik unokatestvére, -valami Jason házasodott-, de én sok házira hivatkozva otthon maradtam. Mondjuk nem is bánom, mert egyáltalán semmi kedvem nem volt ott ücsörögni a sok ismeretlen emberke között, és jópofizni az uj párnak, meg hajnalig fenn maradni, ez nem az én stilusom. Valóigaz, hogy szeretek bulizni, de túlzásba vinni azért nem.

Így hát otthon maradtam, az egész hétvége csak az enyém-és foggalmam sincs mit csinálhatnék. Délelőtt úgy döntöttem, hogy kitakaritok, nem csak a szobámba, hanem az egész házban. Jól kiporszivóztam, felmostam, letöröltem a port, betettem pár ruhámat a mosogépbe, azután nekiálltam tanulni. Késő délutánra készen voltam mindennel. Willel kimentünk a parkba focizni egy kicsit-nagyon jó idő volt, és valahogy örültem, hogy mégis ide költözött hozzánk. Legalább nem unatkozok annyira, bár néha még mindig kicsit idegesitő...-, aztán hazamentünk tanulni. Már jócskán sötétedett is, ugyhogy a biztonság kedvéért minden ajtót, és ablakot jól bezártam, és magammellé tettem a számszerijjat, és egy karót, a biztonság kedvéért- mert hát  a vámpiroknál sose lehet tudni, és azokra a halandókra támadnak, akik egyedül vannak.

Tanulás után ledőltem az ágyamra, bekapcsoltam a tévét, és zenéthallgadtam. Azt hiszem elszenderedtem, mert arra ébredtem, hogy a földszintről tárgy csörömpölések hallatszanak. Gyorsan belebújtam a térdigérő csizmámba, magamra vettem a szvetterem, és a számszerijjal a kezembe, meg a karóval a csizmámszárába leosontam a földszintre. Siri csönd volt. A konyhában, és sehol sem égett a villany, azonban a felkelő hold fénye bevilágitott az ablakon.  A konyhába minden szanaszét hevert a földön. Azt nem tudom, hogy ki járhatott itt, de hirtelen nagyon rossz előérzetem támadt: pedighát lehetetlen, hogy egy vámpir ilyen  lármát és felforulást csináljon... Kivéve ha annyira szomjas, hogy nem tud uralkodni magán...

Egyszeriben megfagyott a vér is bennem, ahogy a meredtem a sötétbe, de senkit sem láttam. Senki sem volt itt-legalább is a konyhába nem. Bementem a nappaliba is. Minden csendes és nyugodt volt, semmi sem utalt arra, hogy valaki itt járt volna.

Túlságosan csendes...-gondoltam magamba.

Megkerültem a fotelt az üvegasztal fele. A következő pillanatban valami kemény, és hideg nekem jött, én pedig rázuhantam az üvegasztalra. Az asztal összeroskadt alattam, és darabokra törött. Szerencsére nem vágtam meg magam, de mindenem fájt, és felnézve egy sötét alakot láttam pár méterre előttem állni. Egy percet sem hagytam veszni, kaptam a számszerij után, céloztam és lőttem.

–Olívia, mi történt?–szaladt be  Will, és amikor meglátott engem a földön, mellettem a vámpirt felsikoltott, és majdnem elájult. Elesett, de szerencsére nem vesztette el az eszméletét. Halálra válva bámult minket.

A francba! Elhibáztam! A nyil kikerülte a vámpirt, aki mozdulatlanul állt, és figyelt. Nem is figyelt Willre, mintha ott sem, lenne... Az ij belevágódott a falba. Felpattantam, nem értettem, hogy miért nem támad meg, és kirántottam a karót, de mire visszaforultam a vámpir eltűnt, vagyis inkább kisuhant a szobából a hall fele.

–Mit művelsz?–kiáltottam Willre.-Azonnal menj vissza a szobádba! Meg is ölhetett volna! Zárkózz be! Mindjárt jövök!

–Hova mész? Mi volt az a szörny? Olívia!–Will egész testében reszketett.-És miért van nálad fegyver?

–Majd később mindent elmagyarázok, de kérlek zárkózz be, és bújj el, nehogy visszajöjjön, én utána megyek!–mondtam, majd utánna vetettem magam.  Tudtam, hogy lehetetlen, tudtam, hogy nem érem utol, és nem találom meg, de én mégis utánna szaladtam az éjszakába. Kiszaladtam az útra. Idiótának éreztem magam, hogy láthatatlan lények után futkorászok, de a vámpirvadászoknak ez a dolguk, hogy megkeressék, és megöljék a vámpirokat. És én is vámpirvadász vagyok.

Az utcán senki sem járt, csak imitt-amott egy ember, meg kutya, igaz is ez egy félreeső kis utca. A központ fele indultam el, ott biztos többen járnak, és arra lehet a vámpir is. Hogyha éhes, akkor embereket keres...

Itt többen jártak, de semmi gyanusat nem vettem észre, de azért meresztgedtem a szemem. Az emberek nagyot néztek, amikor meglátták a fegyvert  a kezemben, de szerencsére nem kérdezősködtek.

Figyeltem a házak tetejét, mert a vámpirok ott szeretnek tanyászni a magasba, ahol nem igen veszik észre őket az emberek. Semmit sem láttam. Már kezdtem feladni, fáztam is egy vékony szvetterbe, elég hűvös idő volt,  amikor egy húsfeldolgozó üzlet tetején egy furcsa alakot láttam gugolni, és nagyon nézte az embereket. Aztán hirtelen felállt és délnek vette az irányt. A Burrard Bridge fele.  Követtem át az Aquatic Centre-ren, bár nem vehettem  rá mérget, hogy arra megy amerre gondolom. Alig tudtam követni.  Egy ponton már a földön  futott tovább, de szinte semmit sem láttam belőle, olyan gyorsan suhant. Aztán elvesztettem a nyomát. Az Aquatic Centre végénél egy kisutcában nyoma veszett.

Megálltam  a sarkon, hogy kifújjam magam. Teljesen leizzadtam.  Nekidőltem egy lámpaoszlopnak, és próbáltam megnyugodni. Zihálva vettem a levegőt. A tüdőm szét akart pattanni, a lábam majd’ leszakadt, és fáztam.

Úgy látszik ez nem az én napom.-gondoltam magamba, és már azon voltam, hogy szégyenszemre hazamegyek, amikor egy szörnyű sikoly hasitott bele  a levegőbe. Egy női hang volt, amely fájdalmasan csattant, de a következő pillanatban mintha elvágták volna. A hangja a mellettem lévő kisutcából jött.

Vagy mégsem megyek haza...-suhant át rajtam, azzal bevetettem magam a kis utcába. Itt alig égett valami lámpa. Befordultam a sarkon. Csontropogások és furcsa morgás hallatszott, meg nyögések hallatszottak, ami egyre inkább hörgésbe ment át.

Ez már nem játék...Lassan magamelé elemtem az ijjat, és felkészültem rá, hogy ha kell akkor lőjjek. Hiába rettegtem, hogy én is a vámpir csemegéjévé  válhatok, ha elhibázom, most az a tudat, hogy valaki bajban lehet erőt adott, hogy cselekedjem.

Befordultam ujra, és a hangok már felerősödtek. A következő pillanatban  egy kis sikátorban találtam magamat, ahol a falon túli lámpaoszloptól épphogy átjött egy kis  fény.

 Megláttam a hangokat kiadó alakokat és elborzadtam. Ijedtemben még fel is sikoltottam, és odalapultam a falhoz. Az ij majdnem kiesett a kezemből.

 A sikátor bal oldali sarkánál egy furcsa sötétruhás alak hajolt a föld fele, és szivogató hangot hallatott. A karjában egy elernyedt testet tartott. A földön fekvő alak már egyáltalán nem hallatott semmilyen hangot, olyan volt mintha már meg lenne halva. A következő pillanatban a vérszivó rém felemelte a fejét, és rám nézett. A szeme tűzvörösen izzott, a pofája vöröslött a friss vértől, két szemfoga ki volt nőve, és megnyalta a szája szélét. Lelökte a hullát, amelynek a nyakán seb éktelenkedett két fekete  pöttyel. A rém lassan felállt, és szembe fordult velem. Elállt szivverésem egy pillanatra, aztán ugy megiramodott, hogy jaj! Attól féltem, hogy pár másodpercen belül széttöri a bordáimat, és leesik a lábamhoz a betonra.

 Hiába most nyomban el akartam futni, és itt hagyni ezt az egészet, nem tudtam, mert a földbe gyökerezett a lábam. Kővé váltam, leblokkoltam, csak halálra váltan meredtem az engem bámuló szörnyetegre, és hirtelen azt kivántam bárcsak inkább megölne minthogy bármit is átéljek, amit készül velem tenni. Azt is elfelejtettem, hogy most itt van a nagy alkalom, és lelőhetem.

 A szörnyeteg véres, torz pofája mosolyra húzodott, és izzó szemei elégedetten felcsillantak, és meregedtek.

–Nocsak, nocsak!–vigyorgott a szörny, és vizsla szemmel méricskélt. A torz pofához képest a hang lélegzetellállitóan kellemes hangzású, és dallamos volt.–Micsoda bájos teremtés…!–vigyorgott, és tett felém egy lépést.–Igazán nagyon inycsiklandó vagy.–felmelte  a fejét, és mélyen beszivta a levegőt.–És nagyon finom illatod van. Ellenállhatatlan...-motyogta lehunyt szemmel.

Megmarkoltam a számszeríjjat, és valahogy egy kicsit felbátorodtam. Ha ez társalogni akar velem, akkor nyugodtan szétloccanthatom a fejét, vagy átlyukaszthatom a szivét, ami sajnos már nem dobog.

–Mi…mit akar?–rebegtem, és még jobban odalapultam a falhoz, miközben lélekben felkészültem a támadásra. Ha közelebb jön, akkor  vége. De azt is eljátszhatom, hogy megadom magam, és a kellő pillanatban, miközben próbálja belém döfni az agyarait én szépen kinyuvasztom.-Meg akar ölni engem is?-böktem a földön heverő hullára.

 A szörny hátra pillantott a földre, majd elmosolyodott, és vissza fordult felém.

 –Igazából nem hittem volna, hogy ilyen szerencsém lesz, hogy ketten is az utamba akadnak.–mondta barátságosan.–Azt hittem, hogy majd meg kell küzdjek a kajámért, de nem. Könnyen ment.

 A hányinger fogott el. A gyomrom kavargott, és szédültem. Véget akartam vetni ennek, de hiába voltam belül erős, ha a testem remegett. Erősebben markoltam az ijjat.

 Szörny tett felém két lépést, én pedig már azon voltam, hogy rá célozzak. Még egy kicsi, még egy kicsi, és ha igy folytatja meglesz...

–Nos, mi legyen?–nézett rám kiváncsian.–Te mit szeretnél? Megadom a választást. Megadom, hogy elmondhasd az utolsó kivánságodat, mielőtt véged lenne. Mit kivánsz?–azzal a teste megfeszült, megrogyasztott térdekkel lehajolt, és olyan poziciót vett fel, mint aki ugrani akarna.

Nem várhatok tovább... Meg kell tennem.

 Magamelé emeltem a számszerijat, és célozni próbáltam. Az ujjam már ott volt a ravaszon, csak meg kellett húzzam.

–Szerintem maga mondhatja el az utolsó kivánságát!–kiáltottam bátrabban mint hittem.

A vámpir először csodálkozva meredt rám, azután pofája ravasz gonosz mosolyra húzódott, és a szeme felcsillant.

–Nini, kit látnak szemeim!–vigyorgott.–Csak nem egy halandó vadászhoz van szerencsém?...Milyen bájos! De szeretem az ilyet! Játszani szeretnél? Akkor megkapod!-és már ugrodt is, de én gyorsabb voltam nála, és kilőttem a nyilat ami...az oldalát találta el.

Megint elhibáztam!

Tágranyilt szemmel dühöngve meredt rám, elképedve bámulta a testébe fúródó hegyes botot, majd megragadta, és kirántotta, miközben hahotázva felnevetett.

Elborzadva néztem.

–Azt hitted, hogy ez végez velem?–nevetett.

De hát...eddig működött, az igaz, hogy a szivét kellett volna megcélozni, de működött. Biztos túl sok rajta a ruha...–bosszankodtam. Újra felkészütem a lövésre, miközben közelebb jött hozzám.

Éppen újra ki akartam lőni rá a következő nyilat, amikor derűlt égből, egy dühödten vicsorgó alak vetette rá magát a szörnyre. Mind a ketten a földre zuhantak, és a jövevény rávetette magát a vámpirra. A csodálkozástól, és az ijedtségtől egy pillanatra elállt a légzésem, és csak meredtem rájuk, és nem jött, hogy higgyek a szememnek. Egyrészt mindent elsöprő öröm és megkönnyebbülés áradt szét bennem, hogy itt van, másrészt pedig majd’ rám tört a frász.

Mi a csudát keres itt?! Hogy került ide?! Elment az esze, vagy talán azt akarja, hogy ez a nyavalya megölje a szemem láttára?! Hihetetlenkedve, és értetlenül bámultam a vámpiron ülő Heliodorra, aki kardot rántott  ki  a hüvelyéből, miközben próbált stabilan ülni a vergődő, vicsorgó állaton. Ugyanaz a Heliodor volt, akivel az erdőben találkoztam. Ugyanaz volt, csak annyiban különbözött most, hogy a derékig érő éjfekete haja hátul,  a tarkóján össze volt kötve egy gumival. Csak ennyi volt  a változás.

Heliodor tekintete rám rebbent, majd vissza a szörnyre. Azután egy gyors mozdulattal a kardot–melynek pengélye megcsillant a Hold fényében–a vámpirba döfte, és még abban a pillanatban ki is húzta belőle, és elugrodt a vámpirról, aki felüvöltött, majd szépen lassan lángok kezdtek szétterjedni  a testén, és pár pillanat alatt hamuvá vált. Annyi erőm sem volt, hogy esetleg az ijedségtől  felsikoltsak. Csak álltam, és bámultam. Ez az egész túl gyorsan történt. 

Heliodor kecsesen talpon ért földet előttem. A kardját visszacsúsztatta a hüvelyébe, majd közelebb jött.

–Jól vagy?–kérdezte az ismerős, mégis ismeretlen hang, és Heliodor összeráncolt homlokkal, aggódva nézett rám. Közelebb jött, és megfogta a kezem, és leengedte, hogy ne tartsam rá az ijjat, mintha meg akarnám lőni.

–Heliodor…–suttogtam, és ahogy előre tántorodtam a térdem megroggyant, és én erőtlenül csuklottam össze. Heliodor az utolsó pillanatban kapott el. Az ij kiesett a kezemből, és nagyott csattant a földön.–Mit keresel itt?-kérdeztem a szemébe nézve.

–A vámpirt követtem.–válaszolta szenvtelen hangon.–Aztán megláttalak téged. Mit csinálsz ilyen egyedül ilyenkor az utcán?! Van foggalmad róla, hogy ha én nem jövök akkor véged?!–nagyon dűhös volt. Lila szeme csak ugy lángolt. Az állkapcsa megfeszült, a halántékán pedig lüktetett az ér.

–A vámpir után jöttem, mert betört  a házamba.–magyaráztam durcásan, és lefejtettem magamról a karjait.–Muszály volt. Ez a dolgom. Vámpirokat ölök.–elfordultam tőle, hogy ne lássa az arcom.

–A szüleid tudják, hogy így járkálsz a városban egyedül? Elengedtek egyáltalán?

–Nem.–válaszoltam.–Nincsenek is otthon. Elutaztak. Majd csak holnap este érkeznek haza.

–Pompás!–sziszegte, és amikor megforultam láttam, hogy a szeme csukva, és az orrnyergét masszirozza.–Képzeld el hogy mi lett volna, ha én nem jövök. Te már halott lennél. Megint nekem köszönheted az életedet. Hálás lehetsz nekem!

-Hálás is vagyok!-kezdtem én is dühös lenni.-Köszönöm szépen, hogy megmentettél, de igazán semmi szükségem nem volt rád! El tudtam volna bánni a vámpirral, de te közbe avatkoztál!

-JAJ, de jó, most akkor engem hibáztatsz?-fakadt ki.-Tehetek én róla, hogy megtámadott téged? Egyáltalán, hogy jutott eszedbe követni? Arra nem gondoltál, hogy többen is lehetnek?

-Nem! Arra nem gondoltam, csak arra, hogy meg kell öljem, mert ez  a családom hivatása, és engem is érint, de kösz, hogy figyelmeztettél!

-Szivesen!-prüszkölte.Tényleg iszonyú dühös volt.

Nagyon ugy láttam, hogy ilyen haraggal semmit sem érek el, és nem is vezet sehová. Megpróbáltam lehiggadni.

-Egyébként tényleg köszönöm, hogy megmentettél. Igazad van. Meggondolatlan voltam. Köszönöm.-mondtam, és valóban hálás voltam neki. Szivből jött.

Heliodor arca ellágyult, a szemében  a tűz kialudt, és lágyan, melegen nézett rám.

-Szivesen. De máskor légy óvatosabb!-sóhajtott.-Foggalmam sincs meddig fog ez igy menni.... Az is lehet, hogy nem mindig tudok itt lenni, hogy megvédjelek.

-Elmész?-hirtelen iszonyú fájdalom söpört végig rajtam.

-Még nem, ne aggódj.- megint közelebb lépett.-Nem is biztos hogy elmegyek, de most gyere szépen hazakisérlek. Még megfázol itt nekem, és késő van, pihenned kell.-azzal átölelte a vállamat, magához szoritott, és kivezetett a sikátorból.''