Perzselő pillantás: Első csók

,,Mindent akartam csak ezt nem. Nem akartam még egyszer vele kettesben lenni azok után, ahogy a tegnap este izzott körülöttünk  a levegő. Nem akartam még egyszer átélni ugyanazt. Felperzselő, égető pillanat. Egy apró, láthatatlan láng mely pillanatok alatt lángba boritja az egész tested. Olyan mintha egy el vúlkán közepén állnál. Csodálatos érzés, de sosem tudod, hogy mikor robban, és a kataklizmája végzetes is lehet. Épp eléggé össze vagyok zavarodva, nem akarom, hogy ő mégjobban összezavarjon. Még most sem tudom, hogy mit kéne tennem.

Hagyjam békén, vagy barátkozzak vele? A kis angyalka azt súgta, hogy legyek jó hozzá, hallgassak a szivemre, és legyek a barátnője, de a másik, az a sötét alak, azt mondta, hogy hagyjam békén, szálljak le róla, felejtsem el, mert nem éri meg.

Heliodor bekanyarodott a parkolóba, és megállt. Én is odatoladtam mellé, és leállitottam a motort. Heliodor kiszállt az autójából, és a következő pillanatban mire felnéztem, már nekem nyitotta ki az ajtót, és kezet nyújtott. 

A vállamra vettem a táskámat, és kelletlenül megfogtam a kezét. Ő lágyan megszoritotta a neki nyújtott kezemet, és kisegitett az autómból.

            -Micsoda úriember valaki!-jegyeztem meg, amikor becsukta mögöttem az ajtót.

            -Ne vedd zokon, hogy ezt mondom, de te a legjobbat érdemled.-mosolyog.-Ugy tudom, hogy rajongsz az udvarias, és lovagias fiukért.-csibészesen elmosolyodott, a szeme ravaszul, sötéten csillant.

És azt hiszed, hogy igy megnyerheted a szivemet?

            Miért mondja azt, hogy a legjobbat érdemlem? Miért akar most velem sétálni? Miért akar jobban összezavarni? Hát nem tudja, hogy mennyire megneheziti a helyzetemet?

            Átöleli a derekamat, és elindulunk a pizzéria fele.

            -Éhes vagy?-kérdezi.-Mit szólnál, ha a séta előtt megebédelnénk?

            -Rendben, mert farkaséhes vagyok.-mondom. Átmegyünk az úton, és bemegyünk a pizzériába. Odamegyünk a pulthoz.

            -Jó napot!-köszön Heliodor a púltosnőnek.  A nő hosszú vörös haja csigákban omlik le  a vállán, halványkék inge igencsak kimutatja bájait, hosszú vörösre festett körmeivel a számitógépen pötyögtet. Amikor felnéz és meglátja Heliodort tágranyilt szemmel mered rá, és még a lélegzete is elakad. Pislog párat, próbálja összeszedni magát, amikor meglát a fiu mellett engem.

            -Jó napot!…Mit parancsolnak? Mivel szolgálhatok?-kettőnk között váltogatja a pillantását, de nem igen tudja leküzdeni a vágyat, hogy Heliodort bámulja csodálattal és áhitattal. Valósággal kocsányon lógnak a szemei, ha ránéz.

            -Szeretnénk egy két személyre szóló asztalhoz ülni.-mondja Heliodor, majd közelebb hajol.-Ha lehet egy kicsit nyugodtabb helyen, ha érti hogy mondom.

            A nő zavartan pislog, a tollat is kiejti a kezéből, idegesen lehajol érte.

            -Rendben. Ahogy…parancsolják-dadogja, majd  int, hogy kövessük.-Csak utánnam, kérem.

            Átmegyünk a nagy termen, az asztalok között, mindenki aki itt van jól megbámul miket, próbálok nyugodt lenni, de nagyon zavar, majd bevezet egy kisebb, sötétebb, harmónikusabb szobába. Itt szinte senki sincs.

            -Köszönjük.-mondja Heliodor, és odahúz a falnál lévő egyik asztalhoz, majd kihúzza a széket, és segit leülni-mintha mozgássérült lennék!, aztán leül velem szembe.

            -Ha parancsolnak valamit, kérem csengessenek.-mondja nyájasan a pincérnő az asztalon lévő kis arany csengettyűre mutatva, majd billegető hátsóval kimegy a teremből.

            A falak halványkékek, az ablakokon sőtétkék függöny van, az asztalok abrosza hófehér, a gyertyák lilák, a piharak szintén kékek.

            -Tetszik?-kérdezi Heliodor.

            -Igen.-válaszolom a drapériát bámulva.- Harmonikus, hangulatos. Tetszik.

            A háttérben lágy zene szól.

            -Ennek örülök. Gyakran járok ide. Most a tulaj el van menve, ez a nő egy uj recepciós. Csak ideiglenes.-mondja mosolyogva, mintha engem érdekelne.-Hogy érzed magad?

            Kiváncsian nézek rá.

            -Jól, miért?

            -Csak kérdezem.-von vállat.-És hogy érezted magad az este?

            -Jól. Nagyon jó volt. Köszönöm, hogy meghivtál.

            -Ez csak természetes. Mint már mondtam nagyon szeretek a társaságodban lenni, és már te is tudod, hogy kis korunk óta ismerjük egymást…

            -Igen. És mit akarsz csinálni?-kérdezem szenvtelenül.-Elmentem veled a bálra mert igy volt illendő, és eljöttem veled ide, mert te unatkozol, ahogy mondtad. Miért csinálod ezt? Ez mi akar lenni? Valami randi?

            Tágra nyilik a szeme, leesik az álla, majd látom, hogy a szemszine elsötétül, az arcizma megfeszül, és a szemét az enyémbe fúrja.

            -Szerinted miért csinálom ezt? Te mit gondolsz?-nem engedi el a pillantásom, perszelő tekintete satuba fog, nem tudok menekülni előle, a szivem hevesebben ver a mellkasomban, a tenyerem izzadni kezd, érzem, hogy álmos leszek. Előre hajol, és a könyökére támaszkodik.

            Hirtelen minden olyan zavaros lesz, hogy azt sem tudom mit mondjak, az agyam kiürül, semmi sem jut az szembe, csak bámulom mint egy idióta.

            -Nos? Nem válaszolsz a kérdésemre?

            -Miért érdekel?-nyögöm ki.

            -Kiváncsi vagyok mit gondolsz. Én tudom, hogy mit akarok, de arra vagyok kiváncsi, hogy neked mi a véleményed kettőnkről.-megcsillan a szeme.

            -Kettőnkről?-meredek rá. Hová akar kilyukadni?

            Bólint.

            -Semmi.-motyogom zavartan.

            -Semmi?!-láthatóan nagyon meglepte a válaszom.-Hogy hogy semmi? Nem érdekel, hogy együtt vagyunk-e vagy külön, hogy barátkozzunk-e, vagy nem?- lángoló, hipnotizáló tekintete az enyémet keresi, de én a földre szegezem a pillantásom, és meredten bámulom a földet.-Nem érdekel a kapcsolatunk?

            Annyira zsákutszába szoritott, hogy azt sem tudom, mit feleljek. Az az érzésem, hogy szánt-szándékkal tesz fel ilyen kinos kérdéseket. Most mit válaszoljak? Mit mondjak? Érdekel, nagyon is érdekel, hogy mi van velünk, mert szeretem, és fáj, ha nincs velem, fáj, ha nem láthatom, és megőrülök  a vágytól, hogy láthassam. Ő az a fiu, akiről éjjel-nappal álmodtam, és sosem hittem volna, hogy valaha is az utamba kerül. Szeretem-ezt akarja hallani?

            -De igen érdekel, hogyne érdekelne…

            -Akkor?-húzza fel a szemöldökét, és megint a szemebe néz. Pillantása olyan mély, és titokzatos, hogy szinte elnyel. Tele van valami furcsa érzelemmel amit nem tudok megfejteni.

            Vállat vonok.

            -Nem tudom  mit kéne mondanom.-felveszem az étlapot, és kinyitom, csakhogy ne kelljen rá nézzek.-Nem rendelünk inkább valamit? Mindjárt éhen halok.

            -Rendben.-sóhajt, és belenéz az étlapjába, de látom, hogy a szeme sarkából engem les.-Mit kivánsz? Ne szégyenlősködj, válassz valamit. Bármit.

            Gyorsan végig futom a tekintetem a sorokon. –Egy adag csirkemell darabkás, kech-upos, majonézes szalmakrumplit.-válaszolom. Az a jó, hogy itt nem csak pizzát lehet kapni…

            -Jó, akkor, hivom a pincérnőt.-mondja, és csenget.

            -Te mit kérsz?-kérdezem.

            -Ugyanazt.-mosolyog.

A pincérnő megjelenik tollal, és cetlivel.

            -Mit hozhatok önöknek?-mosolyog csábosan Heliodorra.

            -Két adag csirkemell darabkás ketch-upos,majonézes szalmakrumplit.-mondja.

A nő felirja a lapra.

            -Jó, és mit hozhatok inni?

            -Olivia?-néz rám Heliodor kiváncsian rám hagyva a választást.

-Egy ásványvizet.

-Egy kólát.-mondja aztán mosolyogva Heliodor.

-Máris hozom.-a pincérnő aztán távozik.

-Szóval?-néz rám Heliodor várakozóan. –Még nem válaszoltál a kérdésemre. Hallgatlak. Volt elég időd gondolkodni. Szeretném hallani a véleményed.

Ajaj….

Nyelek egy nagyot, megköszörülöm  a torkom, majd az asztalon összekulcsolom a kezemet. Mindent megcsinálnék, csakhogy húzzam az időt.

-Te sem válaszolsz az én kérdéseimre, szóval én minek válaszoljak neked? -mondom hűvösen, és magabiztosabban mint ahogy érzem magam.

Heliodor pillantása teljesen elsötétül, és minden érzelem eltűnik az arcáról. Ujra távoli, és  rideg lesz. Megint mintha egy szakadék választana el tőle.

-Milyen kérdésekre?

            -Nagyon jól tudod, hogy mire gondolok.- az agyamban megjelennek az elmúlt idők emlékei, a furcsa viselkedéseiről, és az erdei kis kalandunkról.  Nem mintha tudnám, hogy tényleg belém lát, de egy alkalommal nagyon is nyilvánvalóvá tette, hogy képes meghallani a gondolataimat.

            -Az most nem ide tartozik.-válaszol.-Amúgy is tudod, hogy én is vadász vagyok.

-De megigérted, hogy fogsz…

            -Igen, és be is fogom tartani az igéretemet.

            -De…

Felemeli a kezét, hogy belém folytsa a szót.

            -Semmi de!-mondja szigorúan.- Légy türelmes, mindent a maga idejében.

            A pincérnő megjelenik a rendeléssel.

            -Parancsoljon.-teszi le Heliodor elé a szalmakrumpilt, és a kólát.

            -Köszönöm.-mondja Heliodor, de le nem veszi a pillantását rólam.

            -Tessék, kisasszony.-teszi le elém az ételt és italt.

            -Köszönöm szépen.-válaszolom Heliodort bámulva.

            -Szivesen. Jó étvágyat kivánok. Ha még óhajtanak valamit, csak csengessenek.-mondja, majd távozik.

            Megint izzik körülöttünk  a levegő. Mintha kis elektromosság izzana körülöttünk. Nagyon furcsa, bizsergető érzés.

            -Mi van ha átversz?-kérdezem még mindig az előbbi témához hűen.

 A szeme fellángol.

            -Sosem szoktam hazudni. Pláne nem egy lánynak…-mondja rezzenéstelen, de ideges pillantással.

            -De hátha mégis? Hiszen te is egy vagy a sok fiu közzül…-ki tudja?-a villámmal piszkálom a kaját.

            -Azt hiszed, hogy becsaplak?!-kérdezi indulattal. A szeme szikrákat szor, az állkapcsa megfeszül, az orrcimpája kitágul.-Azt hiszed, hogy játszom veled?

            -Én nem mondtam ilyet.-válaszolom ijedten.-De vannak olyan pillanatok, amelyekből azt vonom le, hogy igen.-mondom szomorúan.

            Csodálkozás suhan át az arcán, majd a pillantása ellágyul.

            -Milyen pillanatok?

A villámra szúrok egy krumplit, és bekapom.

            -Hát…-kerülöm  a pillantását, de érzem, hogy engem néz.-Például, amikor egész nap nem szólsz hozzám, pedig ott vagyok a közeledben, ugy csinálsz mintha nem is léteznék, vagy amikor csak ugy hirtelen távozol, minden szó vagy magyarázat nélkül, és én azt hiszem, hogy  nem érdekellek, hogy elhagysz.-én is meglepődöm mennyire szomorú a hangom, de ez az igazság. Igy érzek.

            Heliodor pillantása szomorú, bűntudatos.

            -Ne haragudj, hogy megbántottalak. Nem volt szándékos. Egyszerüen néha annyira tele van a fejem mindennel, gondolatokkal, hogy nagyon nehéz…Én sosem ártanék neked.

            -Én megértem, de tényleg idegesitő, amikor szó nélkül elmész, és én nem tudom, hogy…

            -És ezzel már válaszoltál is a kérdésemre!-mondja diadalmasan mosolyogva, és hátradől a széken karba tett kezekkel.

            -Mire?-bámulok rá. Ravaszul mosolyog,  a szeme titokzatosan ragyog. Amikor bekattan mire gondolt elakad  a lélegzetem, a szivem majdhogynem szétveri a bordáimat, és a gyomrom felfordul.-Nem…Nem.-mondom zavartan, és kerülöm  a pillantását.

            -Tudom, hogy szeretsz.-mondja melegen, perzselő pillantással.

            -Nem, én…nem arra mondtam, ez nem igaz!-kiáltom.-Hogy mondhatsz ilyet? Te egyáltalán nem tudod, mit érzek…

            Érzem, hogy elárultam magam ezzel, az arcom lángol, remeg a kezem, ugy érzem mindjárt elsüllyedek szégyenembe.

            Minek kellett megtudja? Minek kellett kiszedje igy belőlem? Ez nem igazság! Jaj, Istenem ez olyan kinos! Anthony segits!

            -Látom, hogy igy érzel. Látom az arcodon, a szemeden, ahogy rám nézel.  Tudom, hogy szeretsz. Miért tagadod le?-az állam alá nyúl, és felemeli az arcom, hogy kénytelen legyek ránézni. Mély, tiszta, tengerkék szemét belefúrja az enyémbe, érzem hiponizáló erejét, érzem, hogy megnyugszom, érzem, ahogy a feszültség elhagyja a testem, és nyugalom lesz urrá rajtam. Áthajol az asztalon, teljesen közelhajol hozzám, pár centi választ el tőle, érzem édes lehelletét az arcomon, csiklandozza a bőrömet.

A kezével kisimitja az arcomból a hajamat, megsimogatja az arcomat-mire bizseregni kezd a bőröm, és forróság száguld végig az ereimben-, és melegen mosolyog.

-Ez nem igaz.-lehelem, és kétségbeesedten küzdök a vágy ellen, próbálok elhúzódni tőle, próbálok máshova nézni csak ne rá, mert akkor mindennek vége, de nem sikerül. Forró keze kapocsként fogja az államat, a másik kezével, az ujjaival a fülem mögött babrál, simogat, a lélegzetem akadozik, a pulzusom olyan magasra szökött, hogy mindjárt rosszul leszek, a vér lüktet a fülemben.-Én…

-Kár, hogy igy gondolod.-suttogja, a forró, édes lélegzete a nyakamat súrolja. Libabőrös leszek.-Én egészen mást látok…Látok egy gyönyörű, édes lányt, akit forró vágyak kötnek  egy…

-Nem! Hogy mondhatsz ilyet? Ez nem igaz! Semmit sem tudsz az én érzéseimről!-kiáltom, és kirántom az állam az ujjai közzül, olyan hévvel vetem hátra magam a széken, hogy kishijján felborulok, de megkapaszkodom az asztal szélében.

Heliodor hátradől a széken, büszkén, diadalmasan néz, és iszik az üditőjéből, miközben le nem veszi a tekintetét az arcomról.

-Hmm.-majd a villájára szúr egy krumpilt és szórakozottan megeszi.-Tényleg igy gondolod? Hogy nem szeretsz?-kérdezi szórakozottan. Ugy látom nagyon jól mulat rajtam. Persze, most megtudta az igazat, amit nem akartam elmondani neki, és dagad a mája, hogy ki tudta szedni belőlem, persze én sosem járok ilyen sikerrel…

-Mit számit mit érzek?!-fakadok ki.-És mitől vagy ennyire biztos benne? Semmit nem mondtam. Miért nem eszünk inkább, minek beszélünk ilyen…marhaságokról?!-dühösen a villára szúrok két krumplit és bekapom.

Heliodor kuncog magában, hogy ennyire zavarba hozott, de aztán sóhajt, és enni kezd.

A nap további részében a tengerparton sétáltunk. Nagyon kellemes idő volt, de szinte senki sem bóklászott a homokban, a kavicsokon, a sziklákon csak mi. Nem sokat beszéltünk, csak sétáltunk egymás mellett. Heliodor természetesen engem nézett, én pedig magamban szitkozódtam, hogy igy kellett lennie.

Párszor, ahogy mentünk egymás mellett láttam a kezét felém lendülni bizonytalanul, mintha meg akarná fogni a kezem, de aztán visszahullott a törzse mellé. Végig sétáltunk a parton, a tengerrel párhuzamosan, ugráltunk a sziklákon, kacsáztunk, kagylókat gyüjtöttünk.  A végén leültünk egy nagyobb szikla tetejére, és néztük a hullámzó tengert. A viz javában nyaldosta a homokos partot, fehéren talytékzott a széltől, és néha dühösen csapkodta magát a magas sziklákhoz.

-Mi a baj?-kérdezte Heliodor hirtelen, amikor már jó ideje nem szóltunk egymáshoz.-Felbosszantottalak?

Megrázom a fejem, és a habokat figyelem. Sirályok kóvályognak a viz felett halat keresve.  A lemenő nap sugara narancssárga festékkel hintette be a hullámokat, néhol biboros szinű, az ég rózsaszines-lilás. Morcosan rugdosom a sziklát a lábammal, mintha azt hibáztatnám, hogy a napomnak annyi.

-Akkor miért vagy ilyen hallgatag? Ugy vettem észre, hogy valami bánt.-fürkészi az arcomat.- Megbántottalak az étteremben?

-Nem. Nem bántottál meg, csak…

-Hát akkor?

-Semmi.-motyogom  a pillantását kerülve.

Megint az állam alá nyúl, és magafelé forditja az arcom.

-Figyelj!-mondja.-Birsz engem, igaz? Meghivtalak a bálra, te eljöttél velem, nem?

-De.

-Meghivtalak ide, te feltétel nélkül eljöttél velem, nincs igazam?

-De igen.

-Nem utasitottál vissza, pedig egész nyugodtan megtehetted volna, te engem választottál, azt választottad, hogy velem töltöd a napodat. Szeretsz engem…

-Igen.-jaj, a francba, megint rászedett, és megint kimondtam az igazat…-Kinomban beleharaptam az ajkamba, és lesütöttem a szemem. Éreztem, hogy elpirulok. Idegességemben a blúzom alját markoltam.

Heliodor felkacagott, de nem engedett el.  A szeme ragyogott.

-Na látod…Megint kimondtad. Akkor mi a gond? Másodjára mondtad ki, hogy szeretsz, miért tagadod?

-De hát én nem is…Óh! Te tetted ezt velem!-kiáltom dühösen.- Minek teszel fel ilyen kinos kérdéseket?! Teljesen összezavarsz!-teszem karba a kezem.

Heliodor jót mulatott rajtam.

-Ezek egyszerű kérdések.-nevet- Nincs bennük semmi kinos, az más, hogy te érzed kinosan magad, ha kiderül…

-De hát ez nem igazság! Én nem is…-próbáltam valamivel menteni magam, kihúzni magam a csávából, a kutyaszoritóból, de nem igen sikerült. Az arcom mindent elárult. A torkom elszorúlt, a szemem furcsán szúródni kezdett.

Elforditottam az arcom, mert éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe. Megint megaláztak, megint rászedtek, mint ahogy mindig…Megint röhög rajtam, mint első nap, amikor jól bevertem a fejem! Azt kivántam bárcsak beszakadna a föld alattunk, és elnyelné őt! Vagy bárcsak én alattam nyilna meg a föld! Akkor nem kéne többet látnom.

            -Mi a baj?-kérdezte. Megint meg akarta fogni az arcomat, de én arébb kúsztam, és meredten bámultam a tengert. Gépiesen megtöröltem a szemem az árulkodó könnyektől.

- Te sirsz?-kérdezte csodálkozva, hihetetlenkedve.

            -Nem.-mondtam elcsukló hangon, és kerülöm a pillantását.

-Megbántottalak valamivel?-kérdezi együttérzőn, és közelebb húzódik hozzám, olyan közel, hogy a vállunk majdnem összeér.

-Nem, csak…

Minek magyarázkodok? Már mindent tud! Akár a gondolataimat olvasta ki, akár az arcom árulta el neki a választ, már tudja mit érzek iránta… Minek mentegetőzök még  mindig? Szeretem, akkor minek menekülök előle?

Felé fordulok, látom, hogy mennyire szeretettel, őszintén, melegen néz rám, és hirtelen elönt a forróság. Tekintetétől ujra megnyugszom, és megbabonázva nézek a titokzatos, gyönyörű kék, mélyenülő szemébe, és elveszek benne, minden gondot elfelejtek.

Közelebb hajol, érzem teste forróságát, lehellete édességét, és amikor az ajka az enyémhez ér behunyom a szemem, és visszafolytom a lélegzetem. Lágy, forró ajka először bizonytalanul tapad az enyémre, azt latolgatva, hogy hogyan reagálok, de amikor látja, hogy nem húzódok el, és nem ellenkezek, akkor ajkai egyszerre követelőzőek lesznek, és szenvedélyesek. Nem akarom beadni a derekam, nem akarok bedőlni neki, de az ajka annyira követelőző, és olyan édes, hogy felhagyok minden óvatossággal, hogy viszonzom a csókját.

            Bár az agyam egyik szeglete azt orditja, hogy azonnal hagyjam abba, nem hallgatok rá. Heliodor átöleli a derakamat, és magához szorit. Átölelem a nyakát, és hozzásimulok, játszom az ajkával, élvezem a percet, hagyom, hogy a keze szabadon vándorolgasson a combomon, de amikor a kabátom cibzárját rántja le, és a blúzom alá akar nyulni, hirtelen végetvetek ennek a jelenetnek. Lefejtem karjait a derekamról, elhúzódóm tőle, de nem veszem észre, hogy a szikla szélén ülök, és hátra esem. Leesem a szikláról.  Beverem a fejem, az lüktet, az oldalam fáj, hirtelen azt sem tudom, hol vagyok, a homokban fekszem elterülve.

            -Olivia!-kiált Heliodor ijedten, és már mellettem is guggol. Nem tudom, hogy ugrodt le ilyen hamar.-Jól vagy?-kérdezi aggódva.

            -Semmi bajom.-Felsegit, megfogja a kezem, és felhúz, de én elhúzódom tőle amint talpon vagyok, és leporolom a ruhámat.

Érzem a pillantását magamon, de eleinte nem törődöm vele, azonban amikor még mindig engem figyel felemelkedem, hogy megkérdezzem.

            -Mi az?-látom, hogy mosolyog.

Az ajkába harap, és megrázza a fejét.

            -Akkor jó.-mondom, és megigazitom a blúzomat, és felhúzom a kabátom zipzárját. Alkonyodik, kezd lehűlni az idő.

            Remélem meg van elégedve, hogy kielégitettem a vágyát, és hagytam, hogy megcsókoljon.

Sarkon fordulok, felveszem a táskámat a hátamra.

            -Mit csinálsz? Hová mész?-kérdezi Heliodor értetlenül.

            -Haza.-válaszolom hidegen.-Későre jár, anyu nem tudja hol vagyok ennyi ideig.

            -Jó, elkisérlek, ha annyira menni akarsz.-mondja, és könnyedén lépést tart velem. Látszólag nem tetszik neki a dolog, hogy feképnél hagyom… Ő is faképnél hagyott engem, szóval…ugyis megbékül.

            Odamegyek az autómhoz, kinyitom az ajtót, belököm a táskát.

            -Mi a baj?

            -Semmi.-motyogom, és beülök a kocsimba, és be akarom csukni az ajtót, de Heliodor elkapja, és kinyitja.

            -Mivel bántottalak meg?  A csókkal?-tekintete megint szomorú, bűntudatos.

            -Semmivel.

            -Én azt hittem, hogy akarod…

            -Igen, én…Nézdd!-nézek rá.-Mostmár tudod, hogy mit érzek irántad, mert kiszedted belőlem, már nem titkolózom. Mit akarsz? Miért nem elégedsz meg azzal, hogy tudod, hogy a tied vagyok, és megcsókoltál? Azt akarod, hogy menjek haza hozzád, és…

            -Nem! Szó sincs róla! Félreérted!-kiáltotta ijedten.-Én nem vagyok ilyen. Csak ahogy hirtelen végetvetettél ennek, én azt hittem, hogy megbántottalak ezzel a lépésemmel. Sajnálom, ha megtettem.

            -Ne sajnáld!-szakitottam most én félbe.-Nem bántottál meg. Hogy őszinte legyek még nekem is jól esett. Ne félj! Köszönöm, hogy meghivtál ide, és eljöhettem, de most már fáradt vagyok, és szeretnék hazamenni. Jól éreztem magam veled.-mondtam. Adtam neki egy kis reménysugarat, hogy ne törjön össze a lelke.

            Ki tudja, ebből lehet, hogy kisül valami…Én nem mondtam nemet neki…

            Heliodor elmosolyodik, kivillantja tökétletes fogait, látom, hogy megkönnyebbült. Elengedi a kocsiajtót.

            -Rendben. Örülök, hogy igy érzel, és örülök, hogy jól érezted magad velem. Én köszönöm, hogy eljöttél velem. Csodálatos nap volt…Akkor hagylak, menj nyugodtan, és pihend ki magad.-Hátrébb lép, és zsebre dugja a kezét.-Kellemes hétvégét neked!

            -Köszi.-mondtam, és bevágtam az ajtót, és beinditottam a motort. Hátramenetbe raktam a kocsit, és kitoladtam az útra.

            Visszaintegedtem Heliodornak, majd indultam haza.

            A visszapillantótükörből láttam, hogy engem néz."