Szabaditás

''Mavol felüvölt, és tántorodva, felugrik, és tesz hátra pár lépést. Dühösen, elképedve váltogatja a tekintetét köztem, és a testébe fúródott fegyveren, és el sem tudja képzelni most mi történt.

Remegni kezd egész testében, úgy tűnik mintjárt felrobban.

A kardom után ugrok, kihasználom  a pillanatot, hogy megingott. Ugrok, és egy kardsuhintással megcélzom a csipőjét. A kard pengélye elmerül a testében, majd élvezettel megvágom a derekát a két csipője között, mintha ketté akarnám vágni a testét. Mavol felüvölt, és roskadozva hátrál előlem.

–Ez az! Sikerült! Csak így tovább!–kiáltja Evan, a szeme ragyog, tele van reménységgel.–Ne hagyd abba! Engedd át magad a láncnak!

–Ez lehetetlen...Ez nem igaz!–Mavolt mintha sokk érte volna.–Te...ez lehetetlen...Hiszen...ember vagy...–próbál valami megfelelő választ találni, és keresni, hogyan védhetné magát, de nagyon úgy látom, hogy a megnőtt erőm, és bátorságom láttán rettegni kezd.

–Biztos benne, hogy tehetetlen vagyok?–nevetek. Suhintok a karddal, és elindulok felé, ő pedig egyre csak hátrál. Megerősitem a pajzsom, és megnövelem az erőm. Olyan jól érzem magam a bőrömbe, hogy mindig igy lennék. A pozitiv, és gyógyitó energiák valósággal csodád tesznek.–Nem akarsz már harcolni? Azt mondtad nem hagynál ki egy ilyen küzdelmet. Hol az önbizalmad? Elfújták, akár a gyertya lángját?

Mavol retteg, fél, reszket. Bepánikolva keresi, hol juthat ki. Hihetetlen mennyire könnyen sebezhetőnek tűnik. Megfutamodott. A félelmetes szörnyeteg  reszkető kisegérré változott...

–Ez lehetetlen...Nekem kéne győznöm...A bosszúm... Montezék....Lehetetlen...El kellene pusztitanom őket... Ez lehetetlen...Te nem lehetsz az...

–Nem lehetetlen. Valóság. Én vagyok. Mutassak még pár trükköt? Még semmit sem láttál. –azzal felemelem  a kardomat, célzok, és teljes erőmből a szívének a helyébe döföm.

Mavol felüvölt, én pedig hátra ugrom, amikor lángok boritják be a testét, és pillanatok alatt égni kezd.

–NEE!–üvölti.–ENNEK MÉG NINCS VÉGE!! JEGYEZD MEG!! MÉG TALÁLKOZUNK!!–azzal egy nagyobb robbanással együtt füstté válik. A kardom és a karó leesik a padlóra.

Darco hatalmasra kerekedett szemmel, rettegve néz rám, szinte reszket mint  a nyárfa levél.

–A francba!–nyögi, majd elengedi Evant, majd ő is köddé válik. Evan  térdre esik.

–Evan!–kiáltom ijedten, és odaszaladok hozzá. Megfogom a vállát, és felemelem.

–Jól vagyok.–nyögi levegőért kapkodva.–Nagyszerűen harcoltál, Olivia! Győztél! Megmentetted a gazdáimat! Gratulálok!–megölel.–Köszönöm! El sem tudom mondani mennyire hálás vagyok neked!

–Öhm...Úgy tűnik...Köszönöm.–elhúzódom tőle. Eszembe jut Heliodor.

–Ne aggódj! Minden rendben lesz!–mondja, amikor odaszaladok a szerelmemhez.

–Honnan tudod?

–Mindjárt meglátod..-–azzal elveszi  a kardomat, és betöri az üveget. Széttöri a koporsót. Az üvegszilánkok csak úgy záporoznak a földre.–Tudod mit kell tenned. Egyszer már meg csináltad. Gyógyitsd meg. Most könnyebben fog menni, a lánc erősebb, ahogy te is.

Veszek egy mély lélegzetet, és Heliodor élettelen arcára nézek. 

–Rendben.–Megfogom a kezét, behunyom a szemem, és koncentrálok. Az egész lényemet átadom neki, energiát küldök neki, szólongatom, és hivogatom. Elmondom gondolatban, hogy szeretem, és hogy biztonságban van.

Pár perc múlva érzem, mintha a keze megrándúlna a szoritásom alatt. Felpattan a szemem, és látom, hogy Heliodor kezdi visszanyerni a szinét, a teste visszanyeri a körvonalait, bőre visszanyeri rugalmasságát. Pár pillanat alatt egészségesnek látszik.

Megint megmozdul a keze, és én elengedem. Figyelem, hogy ébredezni kezd. A szemhéjja megrezdül, majd lassan kinyitja a szemét. Pislog párat, majd rám fókuszál. Tekintete tengerkék, pillantása megtelik szeretettel, forrósággal.

–Olivia?-kérdezi hallkan bizonytalanúl, és felül.–Evan?–néz a mellettem álló fiúra.

–Igen, gazdám, én vagyok.–mosolyog Evan, az arca csak úgy ragyog a boldogságtól, és rám kacsint. Heliodor rám néz.

–Mit keresel itt? Mi történt? Mitől vagy ennyire...?–elhallgat, és csak nagy szemeket mereszt.

–Szia, szerelmem.–mosolygok, és megszorítom a kezét.–Örülök, hogy újra itt vagy. Hiányoztál.''

( Perzselő Pillantás 3O. Fejezet)