Mark és a Karácsony

A gyermek a szobájában ült, az asztalánál, elgondolkodva nézett ki az ablakon. Nézte, ahogy a nagy, fehér hópelyhek táncolva kavarognak a hideg szélben, s lágy, vakító takaróval hintik be az udvart...az egész várost.

Itt a tél, már csak pár nap, s itt az év legnagyobb ünnepe...a Szeretet Ünnepe: a Karácsony. Mindig is szerette az évnek ezt az időszakát. Nem csak a Fa, a díszek, a hó, és a diósbejgli illata miatt, mely bejárta a házat...-Igazából sosem tudta megmagyarázni ezt a furcsa érzést, de ilyenkor egész testét, lényét, lelkét átjárta ez a különleges izgalom, a várakozás, s néha- néha szomorkásan, elgondolkodva ült szobájában, miután a tanulással megvolt.

Nem volt már olyan kicsi, tizenkét esztendős létére azt is tudta, már, hogy a Karácsony mögött milyen gyönyörű mese rejtőzik. Sokat hallott már a Bethelemi kisgyermekről, a pásztorokról, az újjongó angyal seregről, akik Istent dicsőitették és a betlehemi három királyról, akik meglátogatták a kis Jézust a jászolban azon az éjszakán. Tudta, hisz szülei vallásos emberek voltak, s édesanyja sokszor magával vitte a vasárnapi Isten-tiszteletre.

Eszébe jutott egy mese, amit még anyja mesélt neki tavaly Karácsonykor:

Karácsony estéje volt. A kis fiú egyedül sétált az üres utcán. Nagyon hideg volt, nagy, kövér pelyhekben hullt a hó, de őrajta alig volt valami ruha. Keze-lába reszketett a hidegtől, füle, orra piros volt.
Sétált a havas úton, és nézte a házakban lévő vidám embereket. Mindenhol roskadoztak az asztalok a finomabbnál-finomabb édességektől, az emberek nagy örömmel, falták az édességeket, miközben szebbnél-szebb, drágábbnál-drágább ajándékokat adtakegymásnak.
A kisfiú már nagyon fáradt, és nagyon éhes volt. Egész nap az utcákat járta, és szinte minden házba bekopogott, hogy legalább adjanak neki egy szelet kenyeret, hogy éhségét csillapítsa, de mindenhol csúnyán bántak, vele, és elkergették.
Csak jól lakni szeretett volna, és meleg, kényelmes szobában kipihenni magát, semmi nagydologra nem vágyott, csak egy kis szeretetre, és törődésre. Nem kellett neki nagy pompa, drága ajándék, tudta, hogy az emberek szívében nem lakozik igazi szeretet.
Fájt ez neki nagyon. Hol vannak azok a kedves emberek, akikkel régen találkozott, még hosszú útjának kezdetén? Hova lett az emberek szívéből a szeretet, a megértés, a megbocsájtás, és őszinteség?
A kis fiú nem értette mi történt az emberekkel, pedig nem sok idő telt el az óta, mióta elindúlt…
A gyermek vacogott, már alig járt a lábán, semmi másra nem tudott gondolni csak a hideg okozta fájdalomra. Az egyik ház alsó lépcsőjére lekuporodott, és lehunyta a szemét. Azt remélte hosszú álom száll majd pilláira, amely elfeledteti a mostani világ keserűségeit. 
Csakhamar elaludt, s álmában Édesapja arcát látta, amely jámboran, szeretettel telien nézett rá.
-Mit tegyek Apa?-kérdezte kétségbeesve.-Sehol sincs egy ember, aki engem befogadna. Te ideküldtél engem erre a földre, de nincs egy szív se melybe szeretet lakozzon. Mit tegyek most?
Az Apja jóságosan mosolygott, majd eltűnt.
A következő pillanatban meleg, lágy kezek érintették meg a gyermek arcát. A kicsi ijedten ugrott fel, s maga előtt egy idős, kissé görnyedt hátú, de igen kedves arcú anyókát látott.
-Miért ülsz itt a fog vacogtató hidegbe, gyermekem? –kérdezte az anyóka.
A gyermek pislogott, és halkan megszólalt: –Mert senkim nincs, néni.-panaszkodott.-Árva vagyok. Fázom, éhes vagyok, csak egy darab kenyér kéne, hogy csillapítsam éhségemet, és egy ágy, amin pihenhetek, mielőtt útra indulok, de senki nincs, aki befogadna.
A néni nézte a kerekarcú, göndőrhajú, szomorú fiúcskát, és megesett rajta a szíve. 
-Gyere szépen, gyermekem.-mondta majd átölelte a kis vacogó testet.-Nálam nyugodtan megszálhaszt. Nekem sincs senkim, akivel beszélgetni tudnék, maradhatsz, nálam amennyit szeretnél. Igaz pénzem nincs olyan sok, de szívesen megosztom veled, amim van, nem sajnálok tőled semmit. Gyermekemként foglak szeretni, és semmiben sem fogsz hiányt szenvedni.
Azzal bevitte a kis fiút a házába…

Ült a gyermek s valahogy üresnek érezte magát. Úgy rémlett neki mintha a mesebeli gyermek maga a Jézus Krisztus lett volna. Emlékszik, egyszer nem tudott aludni, s megkérte anyját mondjon egy mesét amely a Karácsonyról szól. De még most se értette igazán, csak szomorúsággal töltötte el az Árva kisgyermek sorsa, noha az idős nénike befogadta házába...

A kis Jézus is szegénységben született, egy régi istálóban, első vendégei a pásztorok voltak, majd meglátogatták a napkeleti bölcsek is, melyektől ajándékokat kapott: aranyat, tömjént, mirhát. Angyal sereg énekelt, dicsőitették Istent. A pásztorok és a bölcsek is önmagukat adták  a kis Jézusnak, azt adták amijük volt, de azt őszinte szeretből tették. Tiszta szív, és őszinte szeretet kell ahhoz, hogy a kis Jézust mi is be tudjuk fogadni a szívünkbe, mint az a szegény anyóka tette. Ő sem volt gazdag, mégis megosztotta az Árva fiúcskával amije volt. Az odafigyelés, egy apróság, egy kedves szó, és gesztus is elég.

Szeretett volna ő is valamit tenni, valamit adni szüleinek ajándkéba, de fogalma sem volt hogyan kezdje el, vagy, hogy mit adjon nekik. Zsebpénze sem volt, most, hogy karácsonyi szünet van az iskolába, Anyuka nem adott neki.

Teltek a napok, a hetek, már eltelt advent negyedik vasárnapja is, de a kis fiú, még most sem tudta mit adjon szüleinek Karácsonyra ajándékba. Egyik nap eszébe jutott, hogy Anyukáék szobájában az írósztal fiókjában egy nagy albumban családi képek voltak. Gondolkodott a gyermek szeretett volna egy igazi meglepetést csinálni szüleinek saját kezüleg. A délutánt azzal töltötte, hogy a padláson keresgélt olyan régi csecse-becsék után amellyekkel szép faldiszt tudna csinálni a fényképekhez, hogy ahozak Anyuka feltehesse a falra. Talált egy jó állapotban lévő karton darabot, talált még temperát, mindenféle színű festéket, és ecsetet, amelyeket a rajz órán használt az iskolába. Mind felvitte a szobájába, s azzal neki is látott. A kartont felestette szép fehér színűre, majd ragasztót vett, hogy felragassza rá a képeket. De nem tudta miként tegye fel, hogy szépen mutasson. Elhatározta, hogy azt a képet teszi középre mely Anyukáék esküvőjükön készült, s rajta van nagymama, és Nagypapa. A többi képet körbe szerette volna elhelyezni, mintegy keretbe fogva szüleit. Azt szerette ezzel mutatni, hogy mennyire szereti őket. Szépen sorba rakta a többi képet, melyeken már ő ios rajta volt, egészen baba korától elindulva, mostanáig. Még egy képet is rácsempészett melyeken a Nagyiékkal a tavalyi karácsonyi vacsorán az asztalnál ültek. Miután kész volt még egyszer megnézte remekművét. Jól sikerült, nagyon tetszett neki. Vett egy hófehér nagy papírt és abba gondosan belecsomagolta. Szép betűkkel ráírta, hogy Anyáéknak, azzal eldugta a szekrényébe.

Karácsony reggele ugyanúgy telt mint eddig, minden évben. Anyuka már a konyhában szorgoskodott, készítette a finom ebédet. Apuka Behozta a nagy terebélyes fenyőfát, és a nappalina felállította, és elkezdte díszíteni. Mark segített neki. Mindig örömmel töltötte el, ha  is díszítheti a fenyőt. Benne volt a levegben valami édes varázslat, valami furcsa kis titokzatosság, és izgalom amitől a Karácsony olyan széppé változott. Mark csendben, remegő kézzel tette fel az ágakra a kis gömböket, gírlandokat. Már most nagyon izgult az este miatt, hisz tudta, hogy oda kell majd adja a saját kezüleg készített ajándékot. Apuka Anyuka örömére, még a nagy kandalló köré is szép gömböket aggatott.

Az este hamar eljött, s a család együtt indult az ünnepi Istentiszteletre. Mark újra meghallgathatta a Kis Jézuska születésének történetét, és érezte, hogy szíve furcsa érzésekkel telik meg. Szerette volna a valóságban is megismerni Őt, hisz hallotta már, hogy Él, csak nem itt a Földön, de fogalma sem volt hogyan juthatna hozzá...

Az ünnepi vacsorát csendben fogyasztották el, a tévéből karácsonyi dalok muzsikája töltötte be a szobát. Anyuka és apuka odaadták a fiúknak  az ajándékát: egy kiskutyát kapott.

Jaj, de örült neki a gyermek! Elsírta magát, mint még soha. Ez volt a legszebb ajándék amit valaha kapott a szüleitől Karácsonyra. Zokogva rohant be szobájába, kivette a fiókból a gondosan becsomagolt fényképeket, amiket csinált. Anyuka és Apuka csodálkozva mentek Mark után. A gyermek még mindig könnyes szemmel odaadta az ajándékát szüleinek. Anyuka és Apuka örült neki. Nem is gondolták, hogy a gyermek számára fontosabb az együttlét, a családi otthon melege, és szeretete, csak miután Mark sírva elmondta miért albumot csinált. A rohanó hétköznapokban jó néha megállni egy kicsit, és szeretteinkkel törődni. Még sokáig maradtak fenn, együtt ültek a Fa mellett, és élvezték a pillanatot. A kandallóban ropogott a tűz.

Mark lefekvés előtt lekuporodott ágya mellé, és össze kulcsolta a kezét, hálát adott a láthatatlan Jézuskának e csodálatos estéért, családjáért, és megigérte, hogy jó fiú lesz, majd imáját így fejezte be: –Mi Atyánk ki vagy a Mennyekben....