21. Fejezet

Vajon hogyan birkózik meg Olivia egy újabb problémával? Miután Jenna, Heliodor örökbe fogadott testvére elmondta Oliviának egyik féltve örzött titkát, Olivia egyik reggel azzal szembesül, hogy a GONOSZ NAGYBÁCSI tényleg visszatért, és meg akarja kapariktani szerelmét.......

‚21ƒ

Elrablás

''Amikor kinyitom a szemem azonnal vissza is csukom. Újra próbálkozok, de megint bántja a szemem a nagy fény. Hunyorgok, dörzsölöm a szemem, és kétségbeesedten küzdök a fény ellen, hogy nyitva tudjam tartani az álmos szemeimet.

Az elmúlt éjjel úgy aludtam mint a bunda, azonban álmatlanul. Miután Helio visszatért elkezdtem magyarázni neki, hogy mi történt. Ő mellém bújt, átölelt, próbált megnyugtatni, és emlékszem folyton azt suttogta miközben ringatott, hogy aludjak nyugodtan. Hunyjam le a szemeimet, hogy az álom tudjon rászállni. El is aludtam pár perc alatt, és most ébredtem. A fejem kótyagos, el vagyok gémberedve, és szitkozódom, hogy ma újra iskolába kell menni.

Amikor újra szembe jut Heliodor gyorsan felülök, és kétségbeesedten nézek körbe: vajon itt van?

A szivem nagyot dobban, amikor meglátom őt, és nagy kő esik le a szívemről: itt maradt, ahogy megigérte. Heliodor ott fekszik a szekrényemnél a nagy matracon a hálózsákba. Félig ki van takarózva, a ball keze lelóg a földre, a haja belehullik a szemébe. Szép arca nyugodt, békés, sima, a szobát betölti hallk, egyenletes, megnyugtató szuszogása.

Sose láttam még őt aludni, de ez valami csoda, valami báj volt. Miközben néztem lélegzetelállitó, már-már isteni testét, és gyönyörű arcát éreztem, hogy a szívem nagyra dagad, és egyszeriben büszkeség száguldott végig bennem: ő az enyém! Az én pasim! A fiúm, akit valami magasságos küldött nekem,  a fiúm, aki négyszer mentett meg, és aki előtt próbáltam titkolni az iránta érzett szerelmemet itt alszik a szobámban mint egy valóságos tünemény, mint egy angyal. Egy védőangyal.

Az én védőangyalom.

Az ajkamba haraptam, mert kuncognom kellett. Belemarkoltam a takarómba, és úgy néztem ezt a félistent, áhitattal, megbabonázva, miközben forróság áradt szét bennem, és az egész testem bizseregni kezdett.

Jaj, Heliodor! Édes jó Istenkém! Vajon tudja, hogy mennyire ellenállhatatlan, mennyire magávalragadó? Tudja vajon mennyire szeretem? Én Istenem! Ő  a mindenem, és  sajnos egy áldozat is. Mavol áldozatja. Jaj, mit meg nem tennék, ha változtathatnék a sorsán?Ő nem érdemel ilyet, ő egy angyal. Az angyaloknak nem szabad szenvedniük, ez nem helyes. Ő annyira más, ő nem lehet egy gonosz, elmebeteg szörnynek a rokona, aki mellesleg vadászik rá...Nem. Ő  a legjobbat érdemli, a boldogságot, az örökéletet, a paradicsomot, ahonnan lejött, amelyet elvesztett.            

Heliodor...Mit meg nem adnék, hogy végzeted elől megmentselek, és megtarthatanálak magamnak...Csak az enyém lennél, senki másé... Csak az enyém, és még  Mavol sem nyúlna hozzád. Tőle védenélek a legjobban, nem tudna hozzád férkőzni. Az is lehet, hogy ha minden nagyon jól menne, akkor megölném őt, végeznék vele, és te végleg megszabadulnál tőle. Sikerülne, hiszen nem vagyok egy átlagos ember. Vámpirvadász vagyok, szörnyekkel harcoltam. A véremben van. Meg tudnám csinálni.

Megölném...Megölném....

Ez nem is tűnt annyira rossz ötletnek. Megölni a gonoszt, hogy feloldozzam a végtelen jót. Ez nagyon jól hangzik, ráadásul mindenki jól járna: Heliodor, a családja, mert együtt maradhatnak, és én is, mert a szerelmemnek nem esne többé semmi baja.

És boldogok lennénk. De mennyire? Ha apámon múlik megint elveszítjük egymást, és azt nem élném túl. Azt már nem. Nem. Nem engedem. Mindent meg kell tennem, hogy vele maradjak, és megvédjem őt. Nem szabad hagynom sem magam, sem őt. Ha már nem egyszerü emberi lény vagyok hanem szörnyvadász, akkor az a dolgom, hogy elpusztitsam az ártó lényeket legyen az bármi, kerüljön bármibe.

Heliodor nagy veszélyben van Jenna szerint, nem hagyhatom magára, nem érdekel mekkora áldozatot hozok érte. De mi van, ha az én gyenge áldozatom nem lesz elég? Hiszen ha úgy vesszük még mindig emberi lény vagyok, hozzájuk képest egy halandó, egy könnyen sebezhető lány. Mi van, ha kudarcot vallok, miközben védeni próbálom őt? Ha valami bajom esik? Akkor nem csak én veszek oda, hanem ők is. Heliodor is legfőképp. Heliodor azért mert nagyon dűhös lenne a távozásom miatt, és saját maga akarná megölni Mavolt.  A dűhe irányitaná, ami kedvezne Mavolnak. A családja pedig azért veszne oda, mert őt próbálnák védeni a túlerővel szemben. Minden elveszne miattam. Mert én vallanék legelsőnek kudarcot, és ez elinditana egy láncot, ami végzetes kimenetelű lenne. Miattam.

 Ezt a fájó gondolatot próbáltam gyorsan elhesegetni azzal, hogy ezek csak a félelmeim. Minden sikerülni fog, meg mentem őket, élni fognak. Nem vallok kudarcot, ha annyi vámpirt öltem meg- ami mostanába Heliodor ügye-, akkor démonokat is el tudok pusztitani, nem lehet nagy ördöngőség. Muszály  jól teljesitenem, mert egy egész család élete tőlem függ, igy mondta Jenna is, én vagyok az egyetlen aki meg tudja menteni Heliodort, mert ők képtelenek rá.

Az órára néztem: tizenöt perc múlva hét. Aztán a pillantásom visszavándorolt Heliodorra. Tetőtöl-talpig jól végigmértem, a szemem hosszan elidőzött sármos, izmos mellkasán. Beleborzongtam olyan furcsa érzés kerített hatalmába, erősen beleharaptam az ajkamba.

Jaj, Helio...Iszonyúan jól nézel ki...–Rémlett, hogy talán ez a vágy túl erős, lehet, hogy még túl korai erre gondolni, lejjebb kéne másznom a létrán, de ha rá gondolok nem megy...''

''Helio leparkolt  a legjobb helyen, és leállitotta a motort. Az ajkam rágtam, és kifele bámultam az ablakon. Valamit akartam mondani, hogy megtörjem ezt a kinos csendet, de semmi sem jutott az eszembe.

Heliodor kikapcsolta magát, a vállára vette a táskát, és kiszállt. Szokás szerint megkerülte a kocsit előlről, és segitett kiszállni. Megszoritotta a kezemet, a szemembe nézett, és megpuszilta a kezem, de nem volt rendben. A mozdulataival semmi gond nem volt, azonban a tekintetében lévő fúrcsa, szinte élettelen ragyogás, és az az ür, ami elválasztani látszott tőle, csak attól fordult fel a gyomrom, és lett hányingerem. Hiába mosolyodott el halványan nem tudta palástolni az érzelmeit: a megbántottságot, és csalódást.

Miután becsukta utánnam az ajtót megszoritottam a kezét.

–Helio, én nagyon saj...

–Semmi gond.–szakitott félbe idegesen.–Nem haragszom rád. Tényleg. Én vesztettem el a fejem egy pillanatra. Komolyan. Jól vagyok, hidd el.–hadarta. Megszoritotta a kezem, majd megcsókolt. Éreztem a feszültségét, az ajka nem szenvedéllyel tapadt az enyémre, csak odanyomta erőszakosan, mintha csak azért csókolna, hogy engem ne bántson meg. Rideg volt, szinte idegen.

Aztán elhúzódott, és szó nélkül elindult az épület fele, én pedig ott maradtam lefagyva.  A gondolataim értetlenül, összezavarodva kavarogtak, folyton azt a kérdést üvöltötték, hogy Mi történt most? Mi változott meg ilyen  hirtelen? Mi a baja megint? Nincs rendben..Nincs rendben...Elrontottad Olívia, nagyon elrontottad!

–Olívia minden rendben?–áll mellém Evelyne Timmel az oldalán.–Mi történt? Miért sietett úgy el Helio? Nagyon ugy tűnt, hogy nincs jól.Valami baj van?

Rá pillantottam, az értelmes, okos szemébe, és éreztem, hogy a torkom elszorúl, a szemem megtelik könnyel.

–Olívia...–sóhajtott fel szomorúan, együttérzően, és megölelt.–Mi történt? Gyere menjünk a mosdóba, itt ne sírj!

A lány vécében elmondtam neki mindent, ami emberi, és amit megérthet, közben megmostam az arcomat, és próbáltam helyrehozni magam a bőgés után. Ki voltam borúlva. Az a tény, hogy megint én rontottam el, és bántottam meg mint már annyiszor újra eltörte bennem a mécsest–azt hiszem most nagyon.

–Ne aggódj, Olívia!–vigasztalt Evy, miközben a szemfestékemet próbálta helyrehozni.–Nem olyan komoly a dolog. Azt mondta, hogy nem haragszik rád, és megérti. Akkor nincs gond. Meg fog békülni, csak lehet neki is meg vannak a saját problémái. Adj egy kis időt neki.

Nem is tudod mekkora problémák...És  nem is biztos, hogy  tudok  neki segiteni.

–Nem tudom. Nagyon aggaszt a viselkedése. Már nem egyszer bántottam meg, most tutira vége. Ő egy nagyon érzékeny fiú, azt hiszem nem érdemel meg engem. Folyton megbántom.

–Ne mondd ezt! Nincs igazad! Mindenkinek az életében vannak hullámvölgyek, ilyen kis hibák megtörténnek. De nem haragszik rád. És ne mondd, hogy nem érdemel meg. Nina után azt mondom te vagy álmai nője. Téged kellett volna hamarabb megtaláljon nem azt a piócát.

Rá bandzsitok. Nem igazán hiszek neki.  Heliodor életében számtalan nő megfordulhatott, ki tudja? Pont én legyek álmai nője? Én nem az álmai nője vagyok, hanem inkább rémálmai nője. Az a lány, aki mindent elront, és mindig összetöri a szivét. Nem vagyok hozzávaló. Ebben nincs kétség.

Nem rendeződtek a dolgok, sőt romlott a helyzet. Hiába kerestem, nem találtam Heliodort sehol. Mintha elnyelte volna a föld. Kezdtem félni.

Mi van ha, Mavol figyeli, és most ebben a lelki megingásában talál valami útat, hogy sanyargatni tudja?  Megtörténhet könnyen, hiszen állitólag nagyon ravasz, és gonosz démon. Számára egy ilyen alkalom kitűnőnek igérkezhet egy kis játékra. Egy olyan játékra amelyben valószinőleg Mavol a macska, és Heliodor az egér, és azt csinálhat vele amit csak akar. Egy játék, amely bizonyosan rosszúl végződik...

Itt ülök a haverjaimmal az ebédlőben, és azon agyalok hol találhatnám meg őt? Kezd ez az egész nagyon különös lenni. Bármi történik is Heliodor azért nem tűnik el ennyire. Hacsak természetesen nem tényleg a nagybátyja van a háttérben...

Ki kell találnom valamit..Meg kell keressem...

–Hé, cimbi! Szóval akkor  hogy lesz a sátorozással?–hajol fölém Raimy. Parfűmjétől felkavarodik a gyomrom. Rá meredek. Hogy jön ez ide? Vagy egész végig ez volt a téma, csak én nem figyeltem oda?–Tudod most szombaton...azt mondtad, hogy...

–Bocs!–tolom el magamtól, és felugrom.–Most nem érek rá ilyenekre!–azzal felkapom a táskámat a hátamra és viharzok kifele. Foggalmam sincs merre keressem, úgy döntöttem, hogy ha kell a földalá is lemegyek ha muszály, csak tudjam, hogy nincs semmi baja, az sem érd3ekel ha elkésem az órákat...

Végig jártam az egész iskolát, de sehol sem találtam. Benéztem a torna terembe is, mert jelen pillanatban edzése lenne...

–Mi a baj, Olívia? Keresel valakit?–kérdezte az edző, amikor benyitottam. Ott ült egy padon, és írt valamit.

–Nem tudom biztosan...–leheltem. Már fájt  a lábam, és a tüdőm. Próbáltam egyenletesen lélegezni.–Heliodor elment már? Őt keresem.–nem értem miért így mondom. Legszívesebben így kérdezném: nem látta erre Heliodort? Sehol sem találom.

Mr. Fook becsukja a füzetét, és összeráncolt homlokkal felém fordul.  A szemüvegét leveszi.

–Sajnálom, Ol–via. Heliodor már nincs itt, sőt ami azt illeti itt sem volt órán. Be sem jött. Épp meg akartam kérdezni tőled, hogy nem-e tudod mi a baja?

–Nem volt órán?–úgy érzem mindjárt összerogyok.–Hogy érti ezt, nem jött be?

A tanár összeszoritja a száját, és a fejét rázza.

–Nem. Nem volt itt. Mi a baj, Olívia?–áll fel.–Történt valami? Zaklatottnak látszol. Mi a baj Heliodorral?

–Én sem tudom. Őt keresem. Foggalam sincs hol van. Velem jött suliba, de egész nap nem láttam, és nincs jól, attól félek, hogy...

 A tanár nagy szemeket mereszt. Nem mondhatom ki...Nem járhat el a szám. Ezt senki sem tudhatja meg. Nem szabad...

–Hagyjuk.–legyintek.–Most mennem kell. Dolgom van. Viszlát!–azzal rohanok tovább a régi épület fele, ahol a tűz volt és azt remélem, hogy ott megtalálom.  A parkolóban meglátom a kocsiját. Micsoda? Mit keres itt? Eddig nem volt itt. Heliodor az én autómmal jött...

De nincs időm erre futok egyenesen a régi épületbe. Felszaladok a lépcsőn, benézek minden osztályba,  közben kipillantok minden ablakon hátha meglátom őt  a hátsó udvaron-de semmi.

Épp fordulnék a diszterem fele, amikor a felettem lévő folyosón valami nagyot csattan. Gondolkodás nélkül megiramodok fel a lépcsőn, majdnem pofára esem, de én csak rohanok botladozva, követem a furcsa hangokat. A következő pillanatban ugy rémlik mintha Heliodor hangját hallanám, de egy másik hangot is hallok, ami számomra ismeretlen. Megint valami kattanás, azután hallom hogy csapódik a tető ajtaja.

Egek! Ezek a tetőre mennek? Mit akarnak ott?

A gondolataim kétségbeesedten száguldanak jó és rossz között, a szivem zakatol, a torkom kiszáradt, a tüdőm fáj, és nekem nagyon rossz előérzetem támad.

Ha az az idegen azért jött, hogy az én szerelmemnek ártson, akkor mindennek vége. Nem hagyhatom...

Felrohantam az utolsó lépcsősoron is, és kis hijján kiszakitom a helyéről az ajtót, amikor teljes erőmből nekiszaladok, és kivágódom a tetőn. Ha nem kapaszkodok meg a rúdba elesem, és felnyalom a földet.

A félelmem beigazolódni látszik, amikor meglátom Heliodort egy vadidegen társaságában. Mind a ketten háttal állnak nekem, azonban megpördülnek, amikor felsikoltok:

–Heliodor! Ne!–ugranék is, de megtorpanok amikor meglátom az arcát. Tekintete sötét, üres, távoli, és hideg, nincs benne egy szikrányi melegség sem. Az arca kifejezéstelen, semmi érzelem nincs rajta, olyan mintha nem is önmaga lenne. Át néz rajtam, elnéz mellettem, mintha ott sem lennék.  Elszorul a szívem.

A mellette álló férfi leginkább a halál angyalára hasonlít mint egy emberre. Földigérő ódivatú kabátot hord, tetőtöl-talpig feketébe van burkolózva. Fekete magasnyakú, fekete bőrnadrág, és fekete bakancs.  Éjfekete haja csillog a zselétől és minden hajszála az ég fele meredezik. Bőre sápadt, hófehér, és szinte átlátszó. Orra kissé görbe, vörös ajkai duzzadtak. A szeme melyet sűrű szemöldök keretez fekete mint az éjszaka. Az egész szeme egyetlen feketeség. Nincs pupilla, nincs irisz, nincs fehér tér, csak fekete szin, akár egy mély gödör vagy szakadék, aminek nem lehet látni a végét. Minden eltűnik benne.

Amikor meglát a szája ravasz vigyora húzódik, kivillannak hegyes fogai. Fekete szemében mintha valami fény csillanna.

–Nicsak kihez van szeremcsém!–mosolyog barátságosan.  A hangja rendkivül kellemes, és tiszta.–Olívia...Olyan sokat hallottam rólad, mindig is szerettelek volna megismerni, és tessék: most egyszer csak betoppansz. Minek köszönhetem ezt a kellemes meglepetést?–elindul felém.

–Azonnal adja vissza a barátomat!–kiáltom.  A hangom szinte süvít a levegőben. Heliodorra nézek. Meg sem moccan, nem reagál. Mintha tényleg itt sem lennék. Olyan mintha kómába, vagy mély álomba esett volna. Mintha el lenne varázsolva.

A szörnyeteg váratlanul felkacagott. Mint egy kisgyerek tapsol, és újjong. A körmei hosszúak, hegyesek és feketék.

–Mi olyan vicces? Azt akarom, hogy hagyja békén őt!–kiáltom, és megyek egyenesen Heliodor felé, hogy elvigyem innen, azonban még mellé sem érek, amikor váratlanul támadó tartást vesz fel, és a kezében megjelenik a tűz kardja.

–Ne! Helio!–sikoltok fel, és azonnal megtorpanok.–Heliodor! Mit művelsz? Én vagyok.

A férfi megint felkacag.

–Nem hallgat rád.–kacag.–Csak rám hallgat. Lát téged, de nem tudja ki vagy. Tudod kitöröltem az emlékezetét rólad, és persze mindenkiről. Foggalma sincs, hogy te a barátnője vagy. Azt hiszi, hogy egy ellenség, és most én vagyok  a barátja, és csak rám figyel. Jaj milyen mókás!–tapsol megint.–Mavol nagyúr nagyon elégedett lesz velem, hogy ilyen jó munkát végeztem.

Leblokkoltam.

Mavol...Ezekszerint ez a dög annak az állatnak a csatlósa. Őt szolgálja.  A francba! Az átkozott...

–Igen, az ő szolgája vagyok.–von vállat.–És akkor mi van? Engem inkább a díj érdekel a munkáért cserébe. És ha most nem haragszol indulnánk. Kevés az időnk, és nagy munka áll előttünk.

–TE ALJAS! Ne merészeld! Ne merj hozzá érni!–kiáltom, és rá akarom vetni magam a férfire, azonban hirtelen a levegőben találom magam, majd teljes erőből nekirepülök valami nagyon keménynek, amitől elakad a lélegzetem, és a következő pillanatban minden elsötétül...''